Tudom! Nem is lesz! Nem őrültem bele. Csak ez van.
Ezt a bejegyzést itt írom meg, mert ez nem róla szól, hanem a hiányáról Tehát rólam! Meg Meliről.
Róla is, de most az én gondolataimmal.
Zsömike belakta ezt a lakást. A lakást, az autót, a környéket, a csónakot. Szinte mindent ahol járok! Szinte mindent!
Tegnap még minden cuccát össze kellett szedni, mindenütt ott volt a látható nyoma. Most meg az a nyom, hogy én tudom, ott volt! Nem azért szedtük össze, hogy elfelejtsük, vagy könnyebben elfelejtsük, de hát minek legyen ha már ő nincs itt fizikai valójában?
Meg nem is akarnám elfelejteni! Nem is fogom! Majd egyszer megnyugvást lelek. Beletörődést, megnyugvást. Megszokom a hiányát. Nehogy azt higgye valaki is, hogy a túlzások talaján rohangászok! Nem! Mondok egy példát, csak nehogy bárki is félreértse!
Sem nem összehasonlítom, sem nem tartom egyenértékűnek édesanyám elvesztésével!
Egy édesanya elvesztésénél nagyobb nincs! Már tizenhét éve! Már tizenhét és még tudom siratni! Csak hogy a Zsömikével együtt töltött időnket érzékeltessem. Zsömi élt 16 évet 1 hónapot és 15 napot. Mi Melivel 20 voltunk mikor összeházasodtunk és külön is költöztünk. Az addig élt húsz évemből legalább hármat nagyanyáméknál töltöttem, ők neveltek mert édesanyám műszakozott mint szövőnő és hát más oka is volt. Nem édesanyám volt az ok! Egy esztendőt nagybátyámnál, Béla bátyusnál, nevelkedtem Budapesten. Ez négy év! Ha levonom a húszból, akkor az jön ki, hogy édesanyámmal alig voltam többet egy fedél alatt mint Zsömikével! Nem kevés az a tizenöt esztendő!
Ha belépek a lakásba, az fut át, hogy köszönni kell neki. Tudja megjöttem, nehogy felijesszem. A bejárati ajtóval szemben volt a kisebbik fekhelye. Oda szokott belépni és várta a lábmosást. Most nincs ott már, de tudom! Benyitok a fürdőbe és ott volt a kis kék tálkája, amit mindig gondosan el kellett mosni, mert bár abban mosott lábat, de előtte mindig belekortyolt a friss vízbe. Most nincs ott már, de tudom! Bentebb, az étkezőben az asztal körül sertepertélt ha ettünk, ha meg csak beszélgettünk vagy tévéztünk akkor beheveredett a kazán elé. A legkisebbik szobában a radiátor előtt volt a heverészős birkabőre. A kisszobában a szőnyegre szokott heveredni és onnét minden ajtót belátott, minden mozgást látott, észrevett. A nagyszobában volt a főhelye. Ott aludt lépésnyire tőlem a nagyobbik kosarában. ha melege volt, vagy csak olyanja akkor elnyúlt az ágyam hosszába és nekem csak a kezem kellett érte lelógatni. Az ágyam sarkán, végében meg mennyire szeretett, imádott heverészni! felraktam rá a direkt ezért berendszeresített vastag anyagot, feltettem és nála nem volt boldogabb! Azt hiszem ez volt az egyik olyan az egyik olyan dolog amit a legnagyobb becsként tartott az Ő kis buksijában! A fekhelye mellett a doboza, tele a játékaival, személyes cuccaival. Az itatótálkái, etetőtálkái, a póráza a kulcstartó kampón, a fésűje ugyanott ..... Sorolhatnám!
A kocsiban a ponyvája, fekhelye, plédje, itatója, biztonsági hám övvel ...
Ha kilépek ott a fenyő amit mindig körbeszimatolt, ott a bokorsor ahol mindig pisilt egyet ....
Akármerre nézek, arra mentünk már! Sokszor! Ha volt kedve arra, ha nem volt akkor meg amarra!
Ma levettem a kocsiról a nyári és felraktam a téli kerekeket. Végszóra. Esik a hó. Utána kiporszívóztam a kocsit és mindenütt van Zsömike szőr. Apró, rövidke szőröcskék. Vagy vörös, vagy fehér. Maradt is! Szerintem még egy év múlva is lesz! Meli szerint is. Felnyitottam a csomagtartót, ott a pergetőbot, meg a műcsalis doboz. Megyünk ...? Nincs kitől megkérdezni!
Ha kinyitom a hátsó ajtó bármelyikét, a bal hátsó ülés az övé volt. Azért mögöttem, hogy menet közben Meli rálásson, tudjon beszélni hozzá. Már nincs ott! De én ott várom!
Az előbb kimentem az erkélyre megnézni a havazást és az villant be, nehogy megcsapja a hideg! Bárhol, bármiről, bármilyen cselekedetemről, lépésemről eszembe tud jutni, mert a 15 év alatt alig-alig akad olyan dolog ahol ne lett volna ott, vagy ne lett volna hozzá köze!
Mert az nem üres szólás, hogy családtagnak számít! Nem olyan volt mint egy családtag, meg nem családtagnak számít, hanem az volt! Családtag egy fedél alatt éjjel és nappal! ha meg kimentünk, hát zömében együtt mentünk! Hosszabb utakra mindenképp, de sokszor még a boltokba is. Meli bement, mi meg kint ücsörögtünk a kocsiban. Én olvastam, ő szunyókált, vagy nézelődött, vagy kiabált a túl közel jövőkkel. Vagy hátra ültem hozzá, megitattam és megsimogattam.
Azt mondják az okosak, az ember addig él amíg emlékeznek rá.
Hát én emlékezek rá! Most még a nap minden órájában. Később majd bizonyára ritkábban, de hogy míg élek nem felejtem el az biztos! És nem csak én emlékezek rá!
Nem csak az emberek, de ők is addig élnek! Ő is! Zsömi nagyon sokáig fog még élni!
Ideje lepihennem. Hisz nem kell levinni éjfélkor. Jó éjszakát drága kis barátom! Jó éjszakát te nemes kis lélek! Talán soha nem tudom majd megfejteni, hogy egy ilyen kicsi testbe, miként tudtak beletenni egy ekkora hatalmas lelket? Jó éjszakát Zsömike (†)
Erre a beírásodra most leltem rá, miután Zsömikénél kb. ezekről jegyeztem le pár mondatot. Természetes, így természetes, ahogy érzel, ezt minden ember megérti, akinek társa, barátja, családtagja tud lenni egy állat, akit magához fogadott. Mindegy milyen állat, kutya, cica, hörcsög, bármi. Őket is megilleti a gyász, megérdemlik.
VálaszTörlésNekem azt mondták, egy kutya elvesztését, csak egy másik tudja pótolni. Próbáltam, hogy csak a cicák maradtak. Egy ideig ment, és most itt van Füli, mérföldekkel másabb a világ.
Persze nekem könnyebb, a kertes ház, azért más bizonyos szempontokat figyelembe véve, de egyetlen kutyám sem járta velem úgy a világot, mint Zsömi Veled.
Én tudom, hogy a Te lelked sem kisebb, mint a Zsömikéé volt.
No igen. Nagyjából egy időben írhattunk. Én amott válaszoltam, Te meg itt. Nekem természetes. Neked is. Sokaknak meg biztosan nem. Felszínre dobott még egy dolgot Zsömike betegsége, halála. Azt, hogy kik az igazán jó barátok, még akkor is ha személyesen eddig nem is találkoztunk, kik az igazán érző, értő, jó lelkű emberek. Mert hát van olyan, ráadásul rokon, közeli rokon, aki sem a közel három hónapos harc alatt, sem a végén nem volt képes magából kicsikarni egy szót. Legalább egyet! Félreértés ne essék, nem vártam el, mert már rég leszoktam arról, hogy az emberek felé elvárásaim legyenek. Csak vártam. Bíztam abban, ennyi még van benne! Hát nincs! Nem mondom, hogy ezt nem bocsájtom meg ha lehet, de az biztos, ezt sem fogom elfelejteni soha!
TörlésDe még mennyire, hogy megilleti őket és meg is érdemlik a gyászt!
Lehet, igaz. De én ezt nem fogom követni. Nem lesz másik. Lehet, már írogattam erről. De megismétlem, mert most is így gondolom. Ha most fogadnék be egyet, akkor óhatatlanul is Zsömivel vetném össze szegényt, és az nem jó. Telnek az évek majd. Most vagyok hatvan s ahogy telnek egyre inkább veszélyzóna az idő nekem is, kutyusnak is. Mi a garancia arra, hogy én 15 év múlva még idehaza leszek? Semmi. A kutyák, Te is tudod, rettenetesen érzékenyek. Ahogy idősödnek még inkább. Mint mi. Zsömikét, a 15 együtt töltött év alatt, egyszer hagytuk magára 2016-ban, négy napra. Belebetegedett! Belebetegedett pedig Pötinél hagytuk, az eredeti az igazi gazdinál. Nem kívánom én ezt egy új barátnak, társnak, hogy megélje akár a végleges, akár a részleges elvesztésem, mert mondjuk többet vagyok már kórházban, szanatóriumban, stb mint odahaza. És akkor én! Ha minden jól is menne ... 75 évesen, de meglehet több, kellene nekem az amit most megélek? Aligha!
Főbb szempontjaim ezek. A többi meg kisebb, ezért nem is untatok vele. Akartam is már kérdezni, de eszerint Füli jól van! Ez a lényeg!
Utolsó mondatod igen nagy megtiszteltetés! Nagyon köszönöm!
Sokszor a rokonok kegyetlenebbek, mint egy idegen. Megtapasztaltam. Ez nagyon tud fájni, de minőségében nem változik az életünk nélkülük. Viszont a barátok, (ha találkoztatok személyesen, ha nem), ezerszer többek ilyen esetekben. Ezt is megtapasztaltam. Néhány jó mondat, a tudat, hogy nem vagy egyedül, Veled éreznek, ha csak az éteren át is-, sokat jelent. A bajban úgyis csak azok vannak jelen az ember életében, akik mindig is ott lennének, akár a valóságban, akár virtuálisan. A technika mai vívmányai lehetővé teszik, hogy olyan emberekkel ismerkedhessünk, akikkel másként nem "futhatnánk" össze soha. És ez így van jól, mert szóban sem mondana senki jobbat, többet, mint amit leír, az meg, hogy ki hogyan néz ki, csak másodlagos.
TörlésÚgyhogy nyugodtan éld meg, amit meg kell élned, és már akartam írni, hogy szerencsés vagy, hogy a párod épp olyan érző lélek, mint Te vagy. Ismerek olyanokat, ahol egy kutya, vagy cica, mindennapos háborút jelent. Persze felmerül a kérdés, hogy az ilyenek egyáltalán miért házasodnak össze?
Sajnos igen. Kegyetlenebbek. De mert rokonok, én sokkal nehezebben bocsájtok meg mint egy kívülállónak. Csupán azért, mert egy rokonnal szemben magasabbak az elvárásaim.
TörlésÖrök hálám mindazoknak akik velünk voltak s jelenlétükkel segítettek!