Már megint fázok! Mondjuk ez utóbbi -ha úgy értjük- nem is csoda, mert olyan, de olyan egy szél fú erre mifelénk, hogy a fákat repegeti. Nem épp tavaszi szellő. De visszatérve a fához és annak is a koronájához. Látod amit én megláttam?
Azok az ágak nemcsak összeérnek, de össze is nőttek. Méghozzá elég kacifántosan és nem is egy helyen.
Már régóta kerülgettem ezt a fát, merthogy egy áruházi parkoló közepén áll. Megkímélték a tervezők, kivitelezők és ügyesen körbeaszfaltozták.
Én meg ugyebár örökké csak bámészkodok. Kiszúrom az összenövést és elkezdem kerülgetni a nagy fát, szemlélem több irányból is.
Mások meg engem szúrnak ki és előbb engem szemlélnek több irányból, majd meg óvatosan sandítanak felfelé.
Megtalálom a megfelelő szöget a képhez, azért még kettőt jobbra, kettőt balra, sasszé, ballal hátra és még mutogatok is. Naná! Mutatom Melindának.
Gondolom egyedül Ő érti a "szombat esti tánc" koreográfiáját és a lelkes mutogatás lényegét. Nem csodálom. Innét kezdve nehéz értelmezni a "mutogatós bácsit", Merthogy a mutatás valami kézzelfoghatóra szokott irányulni és a fán meg nincs semmi. Másoknak nincs ott semmi látható.
Meg is nyugszanak, mikor látszólag lenyugszom és elmegyek a fa alól. Előkerül a kocsiból a fényképezőgép, beélesítem, felfelé irányzom, villanás ...
A kíváncsi tekintetekben megjelenik az értetlenség is.
Az üzletház bejáratától visszanézek s látom van aki keres. Keres a tekintete odafent. Így van ez jól. Aki keres, az talál is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése