Vizes meló

Tavasz óta várt rám ez a meló. Tekintve hogy hosszabb vízben tartózkodásra számítottam, sem a túl hidegbe, sem a túl mélybe nem akartam bemenni. Minek fázni ha nem muszáj? Két feleslegessé vált fémkarót kellett kihúzni.

Ezeket a karókat, korábbi kikötőhely bérlők verték be a mederbe, ellensúlyos rögzítéshez. Csakhogy!
Csakhogy mindegyiket alacsony víznél ütötték be, így nem tudták betölteni a funkciót rendesen. Még most, hogy a víz kicsit apadt a nagy hőségben -mellig ért a karóknál- az egyik épp karistolta hegyével a víz színét, a másik meg felé ért tán tíz centinyit.
Másra már nem szolgáltak, mint engem akadályoztak a kiállásban.
Erős szélben pláne! Bár akasztottam a leginkább útban lévőre autógumit, nehogy megsértse a hajótestet, attól még útban voltak. Eljött a meló ideje.
Joe fiam segítségével kipiszkáltam őket. Nem volt könnyű!

Alaposan beütötték mindegyiket a mederbe. Minimum 1,5 méternyit. A vékonyabb egészen könnyen meglazult, majd kijött. Meg is lepett. Kötelet kötöttem a tetejére s Joe alaposan elhúzta a stégről én meg utána visszanyomtam a helyére, meg még kicsit túl. Ezt így néhányszor, míg már tudtam oda s vissza mozgatni. Utána pedig húzd meg, ... húzd meg! Akár a megunt akác szőlőkarót, csak azt könnyebb.
Az izmosabb -a láncos- rendesen "gyökeret eresztett". Meglazítottuk s mégsem akarta az igazságot. Ki tudtam húzni a talajból úgy arasznyit s megmakacsolta magát. No persze.! Részint már fáradtam is, másrészt a helyes fogást sem találtam. A víz alatt belepte az alga az évek alatt, csúszott mint egy puhatestű. Azért csak meglett az a fogás!
Tisztult is a sok kísérletben, meg oszt sikerült rámarkolni egy rozsdától érdesebb részre s akkor megindult.
El is ment az idő a nappal együtt. Egy modern kori "viking harcos" beállásra volt még időnk, meg elpakolni a kihúzott karókat.
Legközelebb majd beverem őket a mederbe, oda ahol nem akadályoznak annál inkább szolgálhatnak.