Megcsíptem

Megcsíptem!
De ha azt mondom megcsípett, az sem jár messze az igazságtól. Legjobb, ha kiegyezek döntetlenben, mert az a valami úgy jött be elém, hogy esélyem sem volt kitérni.

Mondom valami, mert nem vagyok biztos a kilétében, mibenlétében. Nagy távolságú éjszakai vezetési gyakorlatot hajtottam végre, helyenként az extrémhez közeli időjárási viszonyok közt.
Ez azt jelenti, hogy erős szélben s szemerkélő esőben.
Az ütközés autópályán következett be, 2 x háromsávos szakaszon a középső sávban.
Azért húztam ott, mert kicsivel előtte előztem kamionokat. Az a valami balkézről, a sávokat elválasztó kerítés felől, szemből, úgy negyvenöt fokon jelent meg a homályzónából, s sebesen tartott befelé.
Pont a szél irányából jött. Hihetetlen, hogy milyen gyorsan s mennyi mindent dolgoz fel az agy! Azonnal levettem, az ütközés elkerülhetetlen lesz, mert mögöttem is jönnek, a tőlem jobbra és a balos sávban is vannak mögöttem, meg amúgy enyhén nedves úton, ötvenes féloldalas szélben 120-130 km/h közti sebességen a hirtelen kormánymozdulat egyenlő lehet az utolsó mozdulattal. Befeszültem! Nem az ijedtségbe, hanem hogy legyűrjem a reflex kényszert. Mert ugye, a hirtelen ingerre, a reflex szerű válasz a kitérés lenne, elrántani a kormányt s vele együtt a kocsit ellenkező irányba.
Pont amit nagyon nem szabad!
De nem csak befeszültem idegileg, hanem ráfeszültem a kormányra is, ha kereket fogna az a valami, akkor ne tudja kitépni a kezemből.
Ezek a gondolatok s a cselekedet, tizedmásodpercek alatt átsuhantak és durr! Nagyot szólt.
Akkor én már a kocsi zajaira figyeltem. Semmi rendellenes zörej nem jött.
Amilyen sebesen eldöntöttem, nincs kitérés, úgy azt is eldöntöttem nincs megállás! Minek?
Mire a kocsit kivezetem a leállósávig s lefékezem, addigra már száz méterekre van mögöttem az ütközés helyszíne a valamivel. Sötétben -a sötétet még eső rontotta látási viszonyok közt-, értelme nincs a leállósávban megállni bámészkodni. S mit láthatnék? A kocsin amit látnék, azt majd láthatom a következő pihenőhelynél biztonságban. Addig gyötörhet a kíváncsiság. Megbírom. A helyszínig meg nem látnék vissza, pláne őrültség lenne visszaballagni.
Őrültség, meg minek? Ha vissza is mennék sem biztos, hogy látom a középső sávban lévő valami mibenlétét, pláne ha addig már tucatnyian átrobogtak rajta. Pláne kamionokkal! Semmivel nem lennék az ügyben előrébb ha látom, hogy róka, vagy kutya, vagy fityfene s közben meg vagy kivasalnak engem is, vagy a kocsiba szalad bele, egy "sürgősen megyek mert dolgom van"!
A következő pihenőben meg ezt láttam. Bár nem vetette szét a bőrdzsekim a boldogság, azért azt mondhatom, egészen jól megúszta a kocsi is. Az a valami megfejelte alaposan -mint vakond a rotációs kapát-, de olyan nagy és nehezen helyrehozható kárt, szerencsére nem okozott.