Leső

Hiányzott már a kékség, a szél, a ringás, a jó levegő, a csend, a nyugalom, az egyedüllét.
Ahogy mondtam is, tegnap.
Töltés kellett! Kora reggel, szerencsére nem hullottak vasvillák az égből, bár akkor is mentem volna Mentem!
Ahogy mondtam is, tegnap.

Más nem kellett, csak egy pergető bot. Ragadozóra.
Meg rengeteg ivóvíz. Kilenctől, már szinte égetett a nap, lentről meg a víztükörről visszavert sugara.
Így benőtte már a végeket a vízitök. Nincsenek benne utak, csak kisebb foltok. Nem mentem bele. Majd máskor. Most nem volt annyi időm. Lassan, nagyon lassan szabad benne siklani s akkor esély van helyén érni a halat. Rájöttem, miként lehet benne evezővel haladni, nekem nem kell hozzá csáklya.

Ekkora hőségben evezni, horgonyt engedni, megpergetni a területet, majd horgonyt húzni, megint evezni, ereszteni, pergetni, felhúzni .... óráról órára.
Egyesek szerint, ez nem sport!
Észrevettétek a második képen a szürkét? Lesállásban. Figyelt. Engem figyelt. Rendkívül óvatos. Százról elugrott.
Ahogy a leskelődő szürke elugrott, a leső meg beugrott.
Vagy tán ő is szürke? Lesőharcsa vagy szürke harcsa?
Nekem most mindegy volt. Keményen fogta a műcsalit, dolgozott a mélyben, húzott forgott, hajlította a pálcát.
Nem volt sem nagy, sem hosszú a harc. Hetven centijével és a 2,5 kilójával szórakoztató ellenfél, de nem kemény. Azért nagyon jólesett. Ő volt az idei első. Eddig elkerültek a harcsák.
Tökéletesre sikeredett a kikapcsolódás. Úgy látszik, együtt álltak hozzá a csillagok.