A naplementébe el

Nem mai fotó, persze, hogy nem. Nem is tegnapi
Ma már tán aratni sem lehet a kukoricát az eső miatt.

2021.09.25. valahol ... mindegy is a hol? Mindegy, hisz szerte Somogyban, szerte az országban zörög már a kukorica levele, zúgnak a kombájnok, felmordulnak az erőgépek motorjai, surran a kicsépelt szem.

Aratnak reggeltől estig, ahol lehet tán még éjszaka is. Sietni kell vele. Sietni, hogy még az igazán esős időszak előtt szárítóba kerüljön a napon száradt szem.
Itt aztán nem áll meg, hogy: -"szem nem maradhat szárazon". Csakis szárazon maradhat. Szárazon kell legyen, szárazon mehet a tárolókba.

Szerencsés fotók ezek. Már befejeztem a gyógyító napfürdőm, lejöttem a vízről, kipakoltam és kikötöttem a csónakom. Közben folyamatosan hallottam a gépeket. Nem zavar, ismerős hangok ezek a fülemben. Szeretem is.
Gondoltam rájuk nézek mielőtt megyek. És ott állak fent a tetőn a visszasütő nap vörös fényében.
Kár lett volna kihagyni, ha már ennyire szerencsés volt a pillanat is és a szög is. Szerencsés, mert nem én kerestem.
Egy kis ideig a gépek is, én is jó helyen voltam a jó időpontban.
A kombájn épp akkor és épp ott ürítette a pótra megtelt tartájából a szemet, majd ment tovább a dolgára, és befordult a naplementébe. Mint korunk westernhősei, ellovagolt a naplementébe. ... Én is elkötöttem hát a lovakat és elporoszkáltunk utána.