A túlparton ...

Még nem árulom el a vár helyét egyelőre.
Rózsa úgy érzem "nyomon" van és nem akarom kedvét szegni, mert hátha van még  energiája kutakodni az emlékeiben. Ezért aztán segítek neki kicsit. Vagy nem is kicsit? Ezt a képet is akkor készítettem, csak nehezen értékelhető és értelmezhető. A világos kőből emelt várral ellentétben, ez a rom sötét és ráadásul fák közt húzódik meg. A várost átszelő patak túloldalán, szemközt és tán egy magasságban is a volt erősséggel. Sziklának tűnik, pedig rom.

Visszafelé jövet

Annyira rég volt már egy vár képe, meg egy váras bejegyzés, hogy már nem bírtam megállni és ezzel nyitok.
Pedig ez a kép lett az utolsó kockája a hétvégi útnak. Ezzel zártam.
No meg a még visszalévő bő háromszáz kilométerrel.

Faszerkezetű

Május nyolcadikán mutattam képet, akkor még csak a beton talapzatokon dolgoztak. Mostanra pedig kész.
Ott feszül a víz fölött az új híd.
Ez is faszerkezetű, mint az arborétumba vezető,de ez más technológiával készült.

Szemek

Ki mással is kezdhetném?
Persze hogy Zsömi! A hűséges, megfelelési kényszerrel megáldott barát. Nélküle sehová!

Színek

Helyszín, a híres Hármashatár-hegy. Pontosabban annak egyik oldala.
 A völgyben a reptér, a tetőről pedig a siklók vetették neki magukat és színes kupoláikat a szélnek. Akkor, ott -mikor a képek készültek- nem volt a szélnek ereje, a hegy fölé dobni a siklókat.

Van képem ....

Van. van képem. És van képem hozzá, hogy ne írjak melléjük semmit.
Nem mintha nem tudnék valamit előbányászni a sötétségből, de már kezdek fáradni. Kései az óra.
Nem sajnáltatom magam, csak tény.
A tények ugyebár makacs dolgok.
Meg én is.

Indián halál

A könnyű héjú, karcsú vízi alkalmatosság fara, meg-megbillent a csendes forgóban. Keskeny orra éppen csak érte a szárazt. Inkább a hatalmas fa, vízre bólintó és a kenu oldalát támasztó ága volt az ami visszafogta az úttól. Látszott, nem kikötött, csak megszakította útját. Megpihent a nagy fa tövében.