A gurítgatott kókuszdió

Néhány hete megkívántam egy kókuszdiót. Nem igazán értem az okát, mert ezt megelőzően -mikor szemet vetettem rá- sem ízlett.
Megráztam. Lötyögött. Megvettem.
Hazavittem. Kiittam.
Kiürült. Betettem a hűtőbe, azzal, majd elintézem a maradékát. Majd!

Nap mint nap útban volt. Odébb gurítottam a polcon. Majd!
Így gurigáztam szegénnyel hetekig. Majd!
Mígnem elérkezett a napja. Kivettem. Megráztam. Kottyant. ???
Rávertem egyet a csonthéjra, az szépen kettéhasadt s egyben kipottyant belőle a kókusz húsa.

A nyitva hagyott lyukon, annyit száradt, hogy a hús összébb zsugorodott annyira, mígnem egyben elvált a csonthéjtól. "Labdában a labda."
Ja! Most sem ízlett. Meglehet az a baj, hiába mondják rá, a legjobb szomjoltó, nem vagyok eléggé szomjas?
Nekem ... Hogy mondjam? Kókusz ízű lé. Semmi több. Nem találom különlegesnek. Fene az úri belemet! Nem? :)