Mi kell egy kalózkardhoz?
Fenyődeszka, faragasztó, fatipli, dekopírfűrész, flex lamellás csiszolókoronggal, fareszelő, csiszolópapírok, színtelen lakk, díszítő elemek.
A minta adott a rajzfilmben. Fejben összeállt a tervrajz, felrajzoltam a deszkára, összeragasztottam és fatiplivel rögzítettem a leendő markolatot, majd egy napot száradt az asztalos szorítók fogásában.
Melinda nem nagyon látta a rusnya deszkákban a kardot. Persze! Mert ő nem látta a tervrajzot.
Legnehezebb a flexes csiszolás volt. Nem akarok dicsekedni, de két óra alatt kicsiszoltam a deszkában rejtőző kardot. A végén már nem mertem belemarni a pengébe a vércsatornát, mert kezdett megmacskásodni a csuklóm. Nem is olyan könnyű dolog a rázkódó gép őrült sebességgel forgó korongjával olyan finoman érinteni a puha anyagot, hogy ne marjon bele, csak annyit vigyen el belőle amennyi a felesleg. Főleg mert a gép az idővel mintha egyre nehezebb lenne!
No persze sokkal könnyebb mint mondjuk láncfűrésszel.
A markolaton lévő réz szegecskék nem rögzítők, hanem díszek, mint ahogy a fekete kő is. Ékkővel díszített, névre szóló díszkard. A markolat kővel ellentétes oldalára beleégettem a kis kalózkapitány nevét. Naná! Hisz ez egy kis kalóz hölgy díszkardja!
Persze egyszerűbb, gyorsabb és kevésbé macerás lett volna egyet venni valahol. No de tucat kardot?
Meg oszt ezért sem .... - Papa! Ezt te barkácsoltad?
És máris megvolt az én jutalmam is!
Ha már dicsekszem, akkor ugye úgy volt, hogy kezdődött a "Katonaláda" famunkája, majd a "Sámli". Utóbbi végén írtam: Egyet még biztosan készítek! Az már rég kész.
Azon ül néha a kis kalóz, most már a kardjával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése