Egy hét, egy hónap, ...

Ez a "kedvencem"! - Majd a jövő héten ... - Majd a jövő hónapban ...
Mielőtt tavaly nagy nehezen nekiálltak és még nehezebben kivitelezték a kikötőstég hosszabb (belső) szárát akkor is ez ment.

- Majd ... - Majd .... - Majd .... Mondhatnám, hogy van egy olyan mondás: - "majdra a zsidó sem ád". De nem mondom, mert még lesz aki félreérti és megvádol azzal, hogy zsidózok.
Szóval! Mikor befizettem az éves kikötő bérleti díjat (az sem ebben a hónapban volt), rákérdeztem a bejárati szakaszra. Mert ugye látszik? Beszakadt, megrogyott, megdőlt. Roskatag s ingatag.
Azt mondták majd ...
Tegnap volt kint két személy kik nagy hozzáértéssel és szakértő szemeket meresztve a stégre méricskéltek, rajzoltak. Azt mondták: - majd a jövő héten ...!
Azért erre mérget nem innék. Pedig egyszerű volna. Csak beleinnék a tóba.

De hogy mutassak valami szépet is s ne csak a kellemetlen dolgokról beszéljek, hát íme! Egy szépen fazonírozott fűzbokor. Kellemes, hűvös haltartó. Szépen előkészítve, megnyírva, hogy a horgász akadálytalanul tudja dobni az úszót a fa lombja alá. Nem én készítettem s nem is én horgászok ott. Mivel ilyen szépen előkészített, gondozott, hát gondolom etetett is a bokor alja. Én pedig más etetésére nem ülök rá, akkor sem ha épp nincs ott. Jobb szeretem magam megkeresni, becserkészni a halat. Nem mellesleg nem is kedvelem a szoktató etetést. Nekem nem eléggé sportszerű. Elvész a keresés varázsa!