Magányos az úszó. Egyedül a vízben.
Én egyedül a parton de mégsem érzem magam magányosan.
Hogy is lehetne az ember magányos amikor a szemközti parton szinte szabályos időközönként bődült egy óriásit a vadszamár.
Ez a fajta még errefelé is ritka, teljesen felesleges volt a betelepítése. Sajnos a törvény által védett állatfaj.
Méterre ugyanott. Ma nem csak a kis halak jöttek, de igazi nagy fogások is. Ritka nagyok.
Előszörre az ágasbogas gyökértuskó úszott rá a damilra. Fogalmam nincs hol s miért szakadt el a fenéktől, de mert hasonlatosan a Titanic jéghegyéhez ennek is a kétharmada a víz felszíne alatt rejtőzik, hát egy hosszú nyúlványával elérte a damilt. Katasztrófa nem lett, mint úszó test elhúzható volt a vékony damillal is a partig. Pedig volt súlya, a kiemelésnél megtapasztaltam.
Másodjára a kétméteres, szegekkel alaposan kidekorát gerenda jött. Jött? Dehogy is jött. Be kellett menni érte. Partközelben akadt el a szerelék, hát besétáltam kiszabadítani. Ha már bent voltam a vízben kihoztam a "szkinhed" gerendát is. Valami lehetett valamikor ha már ennyire televerték szeggel.
Pakolás közben szűnt meg az úszó magányossága, beficcent egy potyka. "Bebírkózta" magát a bokor alá, s mert semmi kedvem nem volt megint fürödni, eltartott egy ideig míg kiimádkoztam onnét. Csak kijött!
Így oszt mire útrakészre befejeztem a pakolást kikukucskált az erdőn keresztül a hold is.
A nap nyugaton le, a hold keleten fel, én meg nagyjából a kettő közti úton el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése