Felhívás ...

Nem, nem! Nem keringőre. Játékra.
Szerencsémre, mert nem is tudok keringőzni.
Hopp! Már el is árultam magamról egyet. Ez a játék lényege. Elárulni hét dolgot magunkról a blogtársaknak. Egy alkalommal már eljutott hozzám ez a játék. akkor is részt vettem benne, most is. Hogy mit árultam el akkor?
Hát tudom én?

- Feledékeny vagyok.
- Mióta?
- Mit mióta?
Különben meg nem. Nagyon is jó az emlékező képességem, csak a memóriám nem. Azért így, mert amire akarok, ami érdekel arra örökké fogok emlékezni -ha másképp nem rendeltetik- amúgy meg nemigen. Vallom is, a feleslegesnek ítélt dolgokat nem kell megjegyezni mert a tárhely kapacitása véges. Nem lenne az, ha tudnánk felnyitni és használni.
Már megint kalandozok. Hiába, magyar vagyok. Tényleg! Annak ellenére hogy ... Na, ennek nem itt a helye! Amott a másik oldalon.
Azért beszélek ennyit félre, mert azon próbálok a memóriapanel háttér kapacitásával dolgozni, hogy még eddig mit is nem árultam el magamról, az itt tett 1287. és a mindösszesen 1651. bejegyzésem során?
Aj, aj! Ha már a kesztyű rám lett vetve és én felvettem, akkor essék szó a megrendelőkről.
Előszörre Panni hívott táncba, majd Zsuzsanna és ha nem is a hétben, de a pluszban Attila. Kattintsatok neveikre, olvassatok náluk is és a szabályrendszerrel -amit én persze figyelmen kívül hagyok- is tisztába kerültök, valamint egy olyan mottónak is nevezhető gondolatsorral, amit Attila fogalmazott meg kiválóan és Zsuzsa is felidézte.
Mert egyetért vele, mint én is.
Nos kérem tisztelettel! Ami bizonyosan nem került szóba általam és rólam.
Magasságom kissé csekély, 179 centiméter, súlyom viszont nem csekély, 92 kilogramm. Mentségemre legyen mondva, ebéd után.
A magasságomra nincs mentségem.
Szemem színe barna, ezért aztán nem tudok olyan hideg, rezzenéstelen kék szemekkel nézni mint a kedvenc western hőseim, vagy mint akiktől a lányok őrülnek meg és dőlnek ... Ez utóbbi dőléseknek, még első feleségem is akadálya, ki nem engedélyez semmiféle dülöngélést és a második feleség létének sem híve. Én sem! Mi már csak így voltunk, vagyunk, maradunk.
Apropó dőlés! Nem iszok, pontosabban csak alkalmi ivó vagyok. Akkor viszont kedvelem a jóféle gyümölcspárlatot és a seritalt. Mértékkel. Nem vödör a mérték! Kinek van pénze manapság egy vödör pálinkára, meg még a detoxra is? A szalonspicc, eme jeles alkalmakkor belefér. Van egy kedves barátom, velük úgy nagyjából havonta összeülünk családilag egyikünknél, megvitatjuk a vitatni valókat és előre megfontolt szándékkal, de nem aljas indokból, elkövetünk pár kupicát, flaskát.
Nem dohányzok. Már nem! Szívtam eleget, elég sokáig! ... Igen! Most a cigiről beszélek! De amúgy is. Szóval a cigit letettem párszor, de végleg az első infarktusom után. (Csak azért első, mert még lehet, de az már nem a cigi miatt lesz.) Azóta nem gyújtottam rá, a szomszédra sem a pajtát és jól vagyok.
Ha egyszer rám szakadna az OTP -nem mindig másra-, akkor első utam a Machu Picchu-ra vezetne. Na jó, igazatok van! A második.
Előszörre felvenném a lóvét.
Megvolt a hét? Szerintem meg. De ha nem, akkor elfogadok reklamációt!