Fák ... emlékek

Mondtam már hogy szeretem a fákat? ... Mondtam. Persze hogy mondtam.
Leginkább az élő óriásokat, de szeretem a holt fát is és a feldolgozottat is.
Fával dolgozni is szeretek.
Nem vagyok képzett -pláne egy asztaloshoz mérve-, de a több éves modellező pályafutásom alatt jó néhány repülőgépet megépítettem. Szálltak is. Némelyik nem is akárhogy!


Nem véletlen az sem, hogy most ezzel jöttem elő. Ma délelőtt a Deseda partján futottam össze általános iskolai matek tanárommal, Tóth Pista (Csicsa) bácsival, ki mellesleg a modellező szakkört is vezette, majd később, már az MHSZ kötelékében, amellett hogy örök mesterem maradt, de néha versenyzőtársam is volt.

Ő is pecás. Régebben sűrűbben találkoztunk össze, manapság hogy én vízre szálltam ő meg maradt a parton, ritkábban. Ő kevesebbet változott. Amennyit magára szedett, annyit én is, ráadásul mostanra már én is bácsi lettem.
Sok szép eredményt, sikert -mit irányításával értem el- s sok szép emléket köszönhetek neki.
Most megint érzem az orromban a fenyő, a balsafa, a hidegenyv, a lakk elegyes szagát ...
a műhely illatát!
Pedig hát ... már majd negyven éve! Azóta nem építettem, azóta nem szelte a levegőt kezem alól kikerült repülőmodell.