Horgászdélután. A Fekete István Látogatóközponttal szembeni partszakasz.
Hal az persze nem jött, kivéve egy szép piros szárnyút.
Nem is értem, miként tudta magát felküzdeni a méretes pontyozó horogra? Akkora kapást csinált, mint egy felnőtt!
A mellettünk lévő állásban, egy fiatalokból álló népes bojlis társaság küzdött. Leginkább egymással mint a halakkal. Egyetlen pontyot zsákmányoltak a délután folyamán, bojlizós körökben snecinek számít. Ha tényleg megették vacsorára ahogy hangoztatták, akkor valaki vigyen nekik pótlást, mielőtt éhen vesznek.
Érdeklődtem a haljárásról az elmúlt napokban, ismerős pecásoktól. Dicsérték a tó szépségét, de a fogás szóra általában csak a szemük kerekedett. Biztosan vannak kivételek is, csak hát minden horgászt nem ismerhetek!
A hétvégén megrendezett Pontyfogó OB-ról is, csak érdekességeket hallottam. A legnagyobb hal amur lett, ami nem baj, a baj az, hogy a ráfordított időhöz képest keveset fogtak, nem túl nagyokat, bár az is akadt.
Mondják gyenge volt. Mit tudom én! Nem értek hozzá!
A győztesnek biztosan nem volt gyenge. A tóhoz mérten?
Mesélnek ismét hálózásról is, meg hogy nemrég is találtak hálót, mint anno én a "Száz méternyi halál"-t. Csakhogy, anno, az általam találtat alaposan dokumentáltuk, a beszéltről viszont nem találok írást. Attól persze lehet igaz, a nyomozás érdekében ...
"Jó a cím!" Eddig szót nem ejtettem a cím madaráról.
Hal ugyan nem jött, de ő igen. Kétszer is. Gyűrűt láttam az egyik lábán, s bár nem vagyok galambász, azt mondanám gyönyörű postagalamb. Inni jött és csipegetni kicsit.
Elsőre bizalmatlan volt. Pedig hát, saját elhatározásából szállt mellénk pár méterre, nem én hívtam. Majd megnyugodott. Ivott, tovareppent. Olyannyira megnyugodott, hogy nagyjából óra teltével újra visszajött.
Talán ismeri, kedveli a helyet azért törődött bele az ideiglenes foglalók jelenlétébe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése