A képek általában illeszthetők az íráshoz. Általában igen, ritkábban nem.
De akár így, akár úgy, az enyémek, mint ahogy a szöveg is.
Elviheted ha kell, nem bánom, csak ahol "leteszed" ott említsd meg, tőlem való!

Keresés ebben a blogban

Témakörök

Természet (307) Deseda (192) Úton (128) Gombák (122) Madarak (117) Családi (114) Vártúrák (102) Gépek (94) Horgászat (94) Gasztronómia (92) vegyes (89) F-1 (74) Kedvenceink (73) Kvár (65) Zsömi (65) miEz? (60) Somogyban (56) D.arborétum (50) tréfás (50) "Állati" (45) St.földön (45) Állati (45) +jegyzÉs? (43) virág (42) Veterán (35) feljegyzÉs (35) Királynő (30) vitriol (30) Történetek (28) görBee (19) Hadban (13) retro (12) Három kérdés (11) Bikal (7) Drótszamár (7) KérdÉs? (5) ?????? (3) Finomságok (3) Plitvice (3) h s s (3) Balaton (1)

2016. okt. 6.

Egy árny a múltból (†)

Egy árny a múltból, a múltamból. Sajnos már csak egy árny.
E hónapban, immár 14. éve, hogy nincs e földön.
Tizennégy év!
Már elmosódik az arc az alak, már fotó kell hogy kiélesedjen. Már egy árny a múltból, a rég múltból.
Nagyot kell ugranom az időben. Vissza, 1981-ig.
1981 februárjában vonultam be letölteni sorkatonai szolgálatom, onnét datálódik az ismeretségünk.
A századparancsnok egyik helyettese volt, e minőségében szolgálati elöljáróm, ha úgy adódott parancsnokom.
De most nem rólam van szó. Róla. Ő volt az egyike azon tiszteknek, aki elindított engem a rögös úton. A szolgálat nem könnyű útján.
Mikor először hozta szóba a szolgálatot nem tartottam igazán jó ötletnek. Később aztán elbeszélgettünk erről. Nem mint tiszt a bakával, hanem mint két katona, két férfiember.
Elmondta a miértjeit s megválaszolta az én kérdéseim. Nem győzködött, hanem észérvekkel meggyőzött. Akkor, a beszélgetés közben tudtam meg, falubélije lettem. Ő ugyan már eljött a falujából, de még hazajárt, én meg a bevonulásom előtt pár évvel költöztem oda.
A későbbiekben ő segített nekem a kérelmek benyújtásában, ő állította össze az anyagomat, továbbította a megfelelő helyre. Ő látta el a századnál a személyügyi feladatokat is.
Később annak alapjait is tőle tanultam meg. De előtte még igen sok minden mást is.
Leginkább azt, miként kell a beosztottakra figyelni, ügyes-bajos dolgaikban segíteni, támogatni őket. Jómagam is sokszor folyamodtam a segítségéért s ő midig mindenben támogatott.
Nem csak engem. Bárkit, kinek olyan elintézendője támadt amiben elakadt, ami hátráltatta a munkában, ami elvonta a figyelmét a szolgálattól.
Tudott ő kemény katona is lenni, de elsősorban nem a kemény parancsnoki vonalat, hanem a humán vonalat képviselte. Sokat tanultam tőle a tekintetben is, miként lehet a kettőt együtt vinni
a kettőt egyensúlyban tartani.
A rendszerváltáskor szolgálati beosztása megszűnt, nyugállományba kényszerült.
Később, én vittem tovább a humán vonalat, én lettem a század szervező (humán) tisztje s
ezzel gyakorlatilag örökébe léphettem.
Tovább vihettem, hasznosíthattam amit tőle ellestem.
A nyugdíjas évei és az én szolgálatom aztán elsodort bennünket. Ritkán egy irányba.
Szolgálati elöljáróm, parancsnokom, tanítóm, oktatóm, katonai pályám egyik elindítója, majd segítője, végül kollégám, s talán nem túlzás tőlem ha azt remélem, egy kissé barátom volt ő.
Szűken mérte a sors számára az időt, szűken mérte az életéveket.
Berta István (†) honvéd századosra emlékeztem.
Írásban először, amúgy sokadjára s nem utoljára.

1 megjegyzés: