Ártéri sárga út

Ahol nagy folyók vannak, ott általában ártér is van, s ahol ártér, ott általában nagy és öreg fűz is van.
Nagy öreg göcsörtös, viharvert, áradás szaggatta sérült, szakad fűzfák.
Ahol pedig ez a terep adott ott lehet sárga is.
Sárgákra vadásztunk!
Nem csak mi. Voltak nálunk gyorsabbak is. Meg is találták, el is vitték. Azóta tán már tányérra is került. Egészségére!
Találtunk még egy leszüretelt helyet s hát akkor le is mondtam a sikerről. Jó nagy távot bejártunk, véltem elkéstünk. Majd másutt, másik szakaszon, majd holnap. Azért visszafelé jövet, kicsit eltávolodva a víztől, a fák másik oldalát vizslattam s magasabban is járt a szemem. És hopp! Ott fent! Magasan. Ott sárgállott egy félig leszakadt vastag ágon. Majd háromembernyi magasan.
Mese nincs, mászni kell. Kicsit volt csak nehezebb feljutni mint gondoltam. Melinda szegényem meg lent aggódott és eszembe juttatta a régi esést.

Teljesen feleslegesen, mert mikorra felértem eszembe jutott magamtól is. Főleg mikor a félig leszakadt vastag ágra léptem, hasaltam s nyiszatoltam a termést.
Oszt lefelé jövet is eszembe jutott, hogy miért van az, rendre könnyebb felmászni mint le?
Odafönt szép volt a gombatelep le is szedtem, le is adogattam, szép volt onnét a kilátá is, de hát csak nem alhattam fenn az ágon! Nem vagyok én varjú! De menyét sem. A mozgásom biztosan nem, bár gyakorlatilag csak lekúszni tudtam. Szóval eszembe jutott az a régi sztori, amikor leestem Leányfalunál az ártéri fűzről, mindkét csuklóm tört s egy ideig a legszükségesebb testi igények rendbetétele is gondot okozott. Voltam tán 11-12 év közt akkor.
Most viszont ötszöröse s óvatosabb. S bár eszembe jutott azért nem fostam le a véknyam.
Lassan mássz tovább élsz!
Kicsi híja a két kilónak a termés, Melinda drága már felszelte. Nagy zabálások korát éljük nemsokára! Mértékkel. A sárga kissé savas, mint minden tapló, kissé nehezebben emészthető, mint minden tapló, ezért gyomorszájig nem érdemes rakni a bendőt.