A séta

Amúgy az időjárás sétára teremtetett.
Az időjárás igen, csak én nem.
Azért csak vonszoltam erősen megviselt, s gyengélkedő porhüvelyem az arborétum partján, próbáltam élvezni a napsütést. Nem ment.
Én sem igen mentem, de a napimádás sem.

Nem tudta a nap az erejét csontig juttatni, keményen visszavert minden kísérletet a makacs és ellenirányú fájdalom.
Egyszerű lett a felállás, a fájás ereje bévül maradt, a nap ereje meg kívül. Arról a sétáról beszélek, amit az "56-os emléktúrán" említettem.
Pedig nem csak az időjárás volt olyan, de tényleg nyakunkon a tavasz. Nyakunkon. Volt. Nos, azóta kicsit lejjebb húzódott.

Azért minden nehézség ellenére végigmásztam az utat, s volt szerencsém pillantást vetni a készülő madárlesre. Impozáns. Ott áll a végeken, mit magam is oly nagyon kedvelek. Sok szép történés, találkozás s fotó helyszíne.
Említettem már, hogy elhagytam az "S" kikötőt? Sajnálom a helyet mert romantikus, de hát több más probléma mellett, az illetékes önkormányzat pofátlan módon véghezvitt emelése is belejátszott ebbe. Aláírt szerződést rúgtak fel egyoldalúan, s tették ráadásul visszamenőleg. Most a "J"-ben többért bérlek mint amott az emelt, de hát rühellem az efféle dolgokat. Így inkább az előnyeit nézem.
Apropó! Romantikus.
Tudtátok, hogy az öt legromantikusabb tó közé bekerült a Deseda-tó? Azért hogy eldugott lenne- a maga 8 km-es hosszával, s 26 km-es kerületével- tán kissé költői túlzás. A többi rendben!
Halkan megsúgom, a szerencséseknek nem csak madarakat lesni lesz jó,
de vidralesre is. Ide távcsővel s jó kamerával lesz érdemes becaplatni.
Az idei esztendőn még csak két alkalommal lapátoltam fel a végekre, de mindkétszer láttam vidrát hancúrozni, nagyjából a "S" kikötő magasságában s kissé fentebb. A vízszinten ülve sokkal kevesebb látszik abból amit megmutat magából mint majd erről a magasfigyelőről.
No persze, a végek, számomra igazán vonzó romantikája, a magány érzése elveszik. Ez viselhető. De ha hangossá is válik, akkor számomra nem csak a romantikája, de a végek is elveszik. Sajnálnám!