A képek általában illeszthetők az íráshoz. Általában igen, ritkábban nem.
De akár így, akár úgy, az enyémek, mint ahogy a szöveg is.
Elviheted ha kell, nem bánom, csak ahol "leteszed" ott említsd meg, tőlem való!

Keresés ebben a blogban

Témakörök

Természet (391) Deseda (354) Gombák (217) Horgászat (199) Úton (167) Madarak (153) Családi (135) Gasztronómia (116) Vártúrák (108) vegyes (107) F-1 (106) Gépek (100) Kvár (96) Zsömi (96) Kedvenceink (75) D.arborétum (74) Somogyban (73) Állati (71) miEz? (68) tréfás (63) virág (54) "Állati" (51) St.földön (46) +jegyzÉs? (43) Veterán (37) feljegyzÉs (37) vitriol (32) Királynő (30) Történetek (30) COVIDnapok (19) görBee (19) retro (18) Hadban (16) Pomáz (14) Három kérdés (11) Budapest (8) Bikal (7) Drótszamár (7) KérdÉs? (5) ?????? (4) Balaton (3) Finomságok (3) Plitvice (3) h s s (3) Deseda Horgászat Madarak (1) közélet (1)

2012. május 16., szerda

Indián halál

A könnyű héjú, karcsú vízi alkalmatosság fara, meg-megbillent a csendes forgóban. Keskeny orra éppen csak érte a szárazt. Inkább a hatalmas fa, vízre bólintó és a kenu oldalát támasztó ága volt az ami visszafogta az úttól. Látszott, nem kikötött, csak megszakította útját. Megpihent a nagy fa tövében.

Az enyhén szélirányba dőlt évszázados törzsnek egy ember támaszkodott, arcát simítva az érdes kéregre. Szinte eggyé váltak ők ketten. Mintha csak hallgatná a fát, szeme viszont a folyó távolát fürkészte. Felfelé tekintett, a messzi-messzi forrás irányába, ahol született, ahonnét jött. Hosszú volt a folyó, végtelennek tűnő hosszú volt az út, bejárhatatlannak tetsző és hosszú az élet míg idáig ért. Mégis megjárta. Mind az folyót, mind az utat.
Most megpihent hát a nagy fa tövében.

Már csak egy kis szakasz volt vissza. Egyetlen kis szakasz. De ő nem avval gondolt, hanem az úttal. A távolba vesző és a "nagy fáig" érő úttal. Az a kis szakasz, mi vissza van, az nem számít már. Csak a múlt. Sokáig nézte a messzi távolt, nagyon sokáig. A közelgő esttel belopakodó hűvössel szakadt el a fától. Arcát már nem csak az évek száma barázdálta, hanem a fa durva kéregnyomata is. Kezével még a törzset támasztotta kicsit, szája már párát engedett, ami elveszett a lombkoronában. Szinte felitták a szomjas levelek. Már nem adott több erőt a vén fa, érezte, ahogy ő adja vissza az erejét neki.
Megsimította vén társát és rámosolygott.

Szemével most a visszalévő útra nézett. Kis szakasz. Már látszik a torkolat s azon túl a végtelen nagy víz. A végtelenség. Fázósan húzta össze magán a takarót s a díszes kenuba lépett. Egy nagyobbacska hullám a még szárazon lévő mokaszint nyalta körbe s rajzolta lenyomatát a fövenyre. Az öreg, tán észre sem vette. Lassú mozdulatokkal leheveredett a kenu aljára, fejét feltámasztotta, arccal a torkolat felé. A végtelent fürkészte. A lenyugvó nap korongját várta, ahogy egy pillanatra felbukkan majd, mielőtt alámerül. Még egyszer bele akart nézni, még egyszer akarta hogy fürdesse az arcát. Nem volt mit szégyellnie, megérdemelte. A mögötte lévő út tiszta maradt léptei nyomán, mint ahogy tiszták az ő lába nyomát váltók léptei is.
Mint ahogy tiszták voltak az őt odaát várók lépte is.

Érezte, lassan mennie kell. Lehunyta fáradt szemét és próbálta a csapongó gondolatokat mederbe terelni, aztán hagyta. Hadd áramoljanak. Halk neszt hallott és hűs fuvallat csapott felé, majd elültével langy meleg sugárzott reá. Egy test melege. Lassan tekintett fel. Pillantása összeakadt a fejéhez telepedett madár rezzenéstelen tekintetű, mélysötét szemével. Fokozatosan szívta magába a mélység. Ahogy az ő szeme egyre homályosabb lett, úgy lett a madár szeme egyre élénkebb. Hatalmas levegőt vett, ami szinte kiszakadt fáradt mellkasából. A szájat elhagyó pára körülfonta a madár fejét és az beszippantotta orrlukain. Azt már nem látta, mint ahogy azt sem ahogy a madár az égnek rúgja magát. Csak érezte még a szárnyak fuvallatát.
Elreppentek. Elreppentek mindketten.

A madár erős rúgása és a szárnyak ereje kibillentették a kenut. Elszakadt a parttól, ágtól és sodrásba állt. Gyorsan távolodott. Langyosan szemerkélő eső érkezett és indult a kenu után. A két fiatal, mint két árnyék toppant az öreg fa alá. Beleléptek az öreg mokaszin hagyta gyenge nyomba, megálltak ott és tekintetük riadtan fürkészte a messzi távolt.
A nap izzó korongja segített.
A vörös izzásban ott siklott egy kicsinyke pont a végtelenbe.
Kezük önkéntelen is üdvözlésre lendült, szemük a távoli kis pontra meredt, ami egyre jobban elmerült az izzásban és együtt merültek lassan a végtelenségbe..
Híííííjjjj! Hííííííjjjjj! Hasított az égről a madár rikoltása. Harci kiáltása végigszállt az erdő fölött
Beállt a csend, alámerült a nap korongja és a végtelen elnyelte a kis pontot.
Sssss, sssss! Intett csendre az öreg. A két fiatal könnyes szemmel ölelte a vénséges vén fát.
Értettek ők mindent. Az öreg pedig erőt adott nekik. Visszaadta az erőt.
.

21 megjegyzés:

  1. Egy szuszra olvastam el. Te vagy számomra a mesélésnek a mentora. Majdnem a szagát is éreztem a helynek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nehezen is tudnék én neked tanácsot adni, hisz oly jól írsz, amiből csak tanulni tudok. :)

      Törlés
  2. ...akarom mondani: a mesélésnek a mestere.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez igen-igen nagy elismerés. Köszönet érte! :)

      Törlés
  3. Ez igen!!! Csatlakozom az előttem szólóhoz! Szép volt, olyan igazi lelket gyönyörködtető.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak ismétlésbe tudok bocsátkozni.
      Ez igen-igen nagy elismerés. Köszönet érte! :))

      Törlés
    2. Várom a következőt! Nem az elismerés volt nagy, hanem az, amit itt alkottál!
      Szép hétvégét Neked és családodnak!

      Törlés
  4. Jó volt olvasni, utána egy végtelen nyugalom maradt bennem.

    VálaszTörlés
  5. Csodálatos volt , szinte éreztem azt a végtelen nyugalmat és csendet , mintha magam is ottlennék . Köszönöm Neked !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen kedves mesemondó! Megtisztelsz! :)

      Törlés
  6. Csodás írás:) Megkönnyeztem és fejet hajtok előtted!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tetszett.Szép gondolatok, az elmúlás pillanata, az elfogadás,.....és az élet hömpölyög tovább sodrásban....vagy a parton.Lélekre ható ,és finom lélekre mutató sorok.

      Törlés
  7. Válaszok
    1. Nem szomorúság ez. Sokszor eszembe jutnak ... aztán meg eszembe jutnak dolgok. Most így jött ki.

      Törlés
  8. Válaszok
    1. Óóóó! Ne tedd kedves barátom!
      Majd legközelebb -ha arra járok- kezet rázunk. Az kell és az elég is nekem! :))

      Törlés
    2. A nagyság előtt meg kell hajolni. Én, ha lehajolok óhatatlanul le is borulok. Sokkal jobb, ha a hajolás helyett mindjárt borulást választom, hibatagságom végett, mert élőbb-utóbb úgyis az lesz a vége. Egyébként baráti kézfogásra már azóta vágyom, hogy elmentél.

      Törlés