Nehéz a bányászok ...

Úgy kezdődött, hogy szent elhatározással fogadtuk, megkeressük azt a híres és nevezetes "bányászbékát". Ehhez fel kellett csapnunk bányásznak. Felcsaptunk. Belevágtunk. Vélhetőleg a brekusz szabadságon van, vagy másutt bányászik mert nem találtuk.
Találtunk mást. Mindenféle ezt-azt. Majd amazt.
Átértékeltük a béka kérdést és a leleteket. Minden jel arra mutatott, hogy a több mázsás betonlap alatt nyugszik Attila. Nem nyugodott!
Mi sem. Addig nem, míg a lapot át, majd tisztába nem tettük. Na, ha Attila nem nyugszik (itt), akkor mi sem. Az ördög meg nem alszik! Ásunk hát tovább. Egyre melegebb van. Kettőre még inkább. Háromra leginkább! Akkor nem igaz! Az ördög mégis alszik. Vagy nincs odahaza. Lassan már a fején dübög az ásó és még sehol. A lagumdzsik nem ástak ennyit Eger falainál. Igaz, nem is vagyunk aknászok. Nem is akartunk sem telepíteni, sem találni. Jobb ezeket az aknaféléket elkerülni. Csak szétszórt lesz tőlük az ember. Van egy sztorim ez ügyben. Megírtam anno: Nyeles címen! Akkor is szétszórt lettem kissé, csak nem úgy ahogy pár rajongóm szeretné.
Tényleg rohadt nehéz a bányászok élete!
De nem hiábavaló! Napnál is világosabb, hogy végül egy középkori erődítés falaiba koccant a vas. Sötét van. Sötét középkor. Csak nem az elveszett falu nyoma? Déshida! Déshida falu volt, már 1298-ban jegyezték.
Beszélik, az erdő máig rejt bevájt üregeket, hol a falu lakói bújtak meg a vész elől. Meg sírokat is rejt. Azokét, kik nem, vagy nem időben bújtak meg. Újra át kell tekinteni a leleteket! És ásni, ásni, meg ásni!
Most befejezem, mert alig van már térerő, pokoli a hőség és valami fortyog.