Most, miközben Zsömi kedvéért kotorásztam az archívumban és a Vitány vár albumban, azon közben bukkantam rá.
Semmi érdekes, csak a szőr.
Nem Sir, s lovaggá sem üttettem min Lancelot, hanem szőr. Szakáll szőr.
Vannak olyan, rövid időszakokat felölelő, nem egészen tudathasadásos, csak tudat módosított -nem szertől, hanem gondolattól- pillanatok, mikor effélékben utazok. 2007. év épp a szakáll jegyében telt. Mint ahogy, volt olyan év amelyik meg a hosszú haj, másik meg, amikor a lehető legrövidebb haj évében telt. Ez utóbbi nagyjából maradt is, lévén roppant mód praktikus.
A szakálltalanság is praktikus. ... Volt szőr. Nincs szőr. Yes, Sir! ... A nincs, nem viszket.
2007-ben megnövesztettem, fazonra nyírtam, mert pillanatnyilag jó ötletnek tűnt, s meg mert ahhoz volt kedvem. A pillanatnyilag hamar elszállt, a kedvem meg elment. De maradt pár kép.
Ott mögöttem a kövön, Vitány falának kövén, a falfirkát nem én követtem el.
Az ilyen kezet, én nem aranyba, hanem sürgősségi ellátás keretében gipsszel rögzíttetném vállig, könyökben kilencven fokba -nem kell eltörni, csak rögzíteni-, s ha egy hónapig ezen állapotában, begipszelt merev könyékkel kellene e seggét törölni, akkor vélhetőleg rájönne sok minden más bölcseletre is, például a műemlék rongálással kapcsolatosan.
Ezt csak azért szúrtam be, hogy ... ne a falat nézze!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése