Szép nagy a hó. Szinte érintetlen. Mióta leesett még nem taposták emberi lábak a stéget. Mi sem azért érkeztünk,
hanem egy fotózással egybekötött arborétum sétára.
De ha már arrafelé jártunk, gondoltam beugrok a kikötőbe, felhúzom a jég tetejére a csónakot és kilapátolom belőle a havat. Felhúzom azelőtt, mielőtt a jég vastagsága már lehetetlenné teszi. Kilapátolom a havat, mielőtt egy része beleolvad, majd az olvadék az aljában megfagy.
Elkéstem. Már fogva tartotta a jég, már rögzült annyira, hogy a láncnál fogva kimozdíthassam, és felhúzva a jég hátára elhúzzam a stégig. Annyira viszont még nem izmosodott meg a jégpáncél, hogy rámerészkedjek és megtegyem a pár lépést a csónakig. Maradt hát a hó is benne. Végül is nem nagy baj, mert utóbb esett még hozzá. A jégpáncél is meghízhatott, hisz volt pár nap farkasordító hideg. Legközelebb már rámegyek és kilapátolom.
Az arborétum képeiből pedig, egy következő bejegyzésben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése