A "hosszú spiccen"!
Szerettem, szerettük ezt a fenyvest. Az erdő mélyén csobogó kis pataktól jöttem fel eddig, majd a fenyvesen áttörve egészen a Répási-öböl hídjáig. Sokszor jártunk erre együtt is. Zsömivel ketten is, hármasban is Melivel, de még Pötivel is, vagy családostul. Csak akkor nem az erdő mélyén át, hanem a gerincen vezető, ma már kerékpárúton. Zsömivel, itt a
fenyvesben, úgy kerestük egyszer a gombát, hogy a rengeteg bedőlt fa, és a magas és sűrű aljnövényzet miatt, egy idő után Zsömit inkább úgy vittem ölben. Láttam rajta, hogy nem sok kedve van a sűrű, helyenként ragadós galajjal kevert aljnövényzetben bukdácsolni, főleg mert a bedőlt, és lehullott megszáradt fenyőágak is kellemetlenül tudnak bökni. A talppárnácskába bebújt keményre száradt tűlevél meg pláne! Egy ilyen elbújt tűlevél megkeresése, kipiszkálása után vettem inkább ölbe. Nagyon élvezte őkelme! Pedig akkor még ennyi fenyő nem volt bedőlve, csak annyi amennyit a mohó fatolvajok döntöttek be, majd valamiért nem vitték el. Írtam anno róla, s mutattam képeket is. Két éve aztán egy hatalmas vihar is megtört jó néhány fát, és odaborította a régiek mellé. Ott vannak most is. Mind!Tán még szaporodtak is. Sok-sok holt fenyő. S most csatlakoztunk hozzájuk. Én, és mert jöttem az emlékeimmel, hát jött velem Zsömi szelleme is. Ez nekem most már akkor is a holtak erdeje marad, ha egyszer esetleg kitisztítják az alját és kihúzzák belőle a holt fákat. Egy holt lelket nem tud belőle senki kihúzni! Ha jövök jön ő is, ha megyek hát jön velem. Ahogy szoktuk! Szerettem, szerettük ezt a fenyvest! Tulajdonképp még most is szeretem. Most már így összedőlve. Így, mint egy őserdőt.
Pedig annak fiatal. Nem bánnám ha így maradna. De biztos vagyok benne, hogy nem fog.
Ezeket a fotókat egyesével is megtekinthetitek a -Fák- albumban. És még sok-sok fát a régebbi fotózásokról, bejegyzésekből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése