Ezt megúsztam!?

Láttatok már hasonlót a természetben, élőben?

Én most láttam előszörre és bár hatalmas élmény , remélem belakottal nem találkozok többé.

Majd télen ha üres lesz, felkeresem.

Félelmetes látvány így utólag végiggondolva. Akkor ott nem a félelmen járt az eszem, csak a csodálaton és a fényképezőn. Hallottam én a "zsongást" már legalább száz méterről, de hát az erdő zsong örökké. Főleg ilyen szép napsütötte, rovarröptetős időben.
Miközben szedegettem a gombákat elaludt az éberségem. Úgy látszik őrangyalom is elaludt, mert nem figyelmeztetett a veszélyre.
Aztán velem együtt ébredhetett, mert a várható támadás elmaradt.
Pont a tanösvény  és egy út keresztezésénél értem ki a fák közül, ott hol egy szemléltető tábla áll az esővédő alatt. Megálltam mellette és azt fürkésztem, hogy melyik erdőrészbe menjek tovább. Lassan tudatosult, hogy erősebb lett az "erdő" zúgása. Szép lassan körbeforogtam és nem láttam semmit.
Akkor már gyanakodtam, de nem lódaraszakra. A fák magasát kezdtem vizsgálni és mikor a tetőszerkezethez ért a tekintetem ... Hát visszafogtam a levegőt egy pillanatra! Egyszerre járt minden az agyamban.
Egy régi támadás -mikor egy meg is szúrt-, az őrszemek, a fészek körüli indokolatlan agresszivitásuk, hogy állítólag kilenc szúrás már egy lovat is leterít. Itt meg több száz lehet. De az nem elég, mert a lódarázs vissza tudja húzni a fullánkját -nem szakad be mint a méhnek- és emiatt annyiszor szúr, ahányszor jónak látja! Közben az is járt a fejemben, hogy elképesztő a fészek mérete, hogy ilyet még nem láttam, le kellene fotózni, de semmi hirtelen mozdulat. Viszont Zsömi le s fel szaladgált az úton, halkan őt is szólongattam magamhoz, nehogy mozgásával felingerelje őket. Miközben túráztattam az agyam, lassú mozdulatokkal előszedtem a gépet tokjából, bekapcsoltam -nagyon zumolni sem kellett- és csináltam két felvételt.
Ez a szebb. Ránagyítva látható darázs is. Hatalmas lakás, úgy 40-50 centis!
Közben a papírlakás élt és ki-be röpködtek a nagyméretű lakók.
Nem akartam s nem is mertem tovább kísérteni a sorsot, főleg hogy még kalciumot sem vittem magammal. Korábban mindig volt a táskámban, de legutóbb mikor megittam nem került pótlásra. Most már van benne megint három ampulla. Hívtam Zsömit és hátat mutattam a kasnak.
Lassan mozogtam, nagyon lassan. Így aztán hosszú volt az az ötven méter, míg a hátamon éreztem a több száz "fullánk tekintetét".
Miért nem támadtak? Ki tudja? Talán tényleg békés az alaptermészetük? Talán a terepruha mentett meg, mert kevésbé voltam feltűnő? Talán hogy nem féltem akkor és így nem volt idegesítő "kipárolgásom"? Talán a hirtelen mozdulatok mellőzése és így nem tűntem veszélyesnek? Ki tudja? Talán mind, így együtt és még mások. No meg a szerencsém és a védőangyalom.