Vízre száll az éj

Rég jártam a víznél. Az idei évben először. Bebarangoltuk a part egy részét és az arborétumot. Kellemes volt az idő. Szikrázó napsütés, kellemes hőmérséklet s szinte szélcsend  Naná hogy ott ért minket a sötétedés is!



Az arborétumból kifelé jövet olyat láttunk, mit ritkán van alkalom. Az egyik vízben álló és ágaival a vízre hajló bokor alatt mozgásra lettünk figyelmesek. Titkon reméltem hogy a vidra buzgólkodik. De nem. Halak taszigálták az ágakat, majd törték a vízparti hártyavékony jeget. Nem ettől lett ritka az alkalom. Előszörre ragadozó által partnak szorított kishal rajra gyanakodtam, majd nagyobb testű békésnek. Arra is gondoltam, kikötött rabsic zsinóron ver a hal. Kicsivel odébb a gyékénytövek mellett is beindult a ribillió. Akkorra már négyesben figyeltük a vizet, az időközben odaérkező halászati őrökkel. Pontosabban öten, mert Zsömi figyelmét is felkeltette a locsogás és a vékony jég pattogása. Azt hogy mitől volt ritka az alkalom, a halászati őrök oldották meg, egyikük akkor már videózott is, remélem sikerrel és remélem közzé is teszi.

Csukát látott fordulni a lencsén keresztül. Csukák tisztították a helyet, készítették elő íváshoz. Keményen dolgoztak.
Az időközben feltámadó szél által visszahordott jégtáblákat is törték keményen. Tisztítottak a víz alatt és a víz színén is. Recsegett, ropogott a jég, locsogott a víz és rázkódtak a fűz ágai. Én láttam már íváskor kergetőző csukákat, de jégtörőket még nem. Bámulatos volt. Melindát is egészen lenyűgözte a látvány, Ő még nem látott effélét. A sötétség teljes beállása és a sötétséggel érkező kemény, hideg szél, no meg a borotvapengeként vágó jéghideg esőcseppek vetettek véget a látványnak.
De látványnak híja nem volt az égen sem. Most három képet hoztam, amint épp vízre száll az éj. Majd hozok még.
.