No és, a "történelem" ismétli önmagát. Akkor, anno tíz nappal ezelőtt, Pöti azt írta: -"Nov. 22-én megyünk haza .... benevezek egy ilyen hazaváróra galuskával :)"
Mit tesz Isten ...... Azt nem tudom!
De azt igen, mit tettem én.
Magamra kanyarítottam a vízhatlan varázsköpenyem, fejembe csaptam világjáró kalpagom, felhúztam a hétmérföldes kotoncsizmám, béraktam az iszákba pár szem hamuban sült jó magyar töpörtyűs pogácsát, megtöltöttem a csikóbőröst jó kaposvári kemény vízzel és a lovak közé csaptam.
Ménesnyi erő húzta a vasszekeret. Vas, pedig nem is harci.
Mentem oszt napkeltétől napnyugatnak, majd vissza. Meg még kicsit délnek. Közben a ménes megpihent.
Ami lett, délre meglett. Ízletes és lucfenyvesi rizike, barna fenyőtinóru, vargánya, fafül, lila és szürke pereszke, no meg egy óriás csiperke. Pucolás!
Pedig nem.
"Nyugodt földi kedves barátom egy -névtelenséget kérő- jupik sámán" tanított a gombafőzetre. Említettem már őt a "Farkasordító"-ban.
Ő mondta: -Kölök! Jegyezd meg, a jó keverék az nem rossz! Legyen benne minél több és legyen benne lédús. Eressze levét, mert a főzetet vízzel nem sértjük. Oszt óvatosan a lánggal, kicsi tűz, kevés füst. Nehogy az illat becsalja az ordast, mert az megeszi a főzetet. ... Nem! Akkor is megeszi, ha te már megetted. Érted? ... -Értem én!
Felhívtam. Azt mondta felénk jön a tél. Hóval. A farkasai maradnak. Egyelőre.
Tanulhatnának tőled a fiatalok természetszeretetet és az emberséget:)
VálaszTörlésIgen, igen megtisztelsz s túlértékelsz kedves Magdi! :)
Törlés