A képek általában illeszthetők az íráshoz. Általában igen, ritkábban nem.
De akár így, akár úgy, az enyémek, mint ahogy a szöveg is.
Elviheted ha kell, nem bánom, csak ahol "leteszed" ott említsd meg, tőlem való!

Keresés ebben a blogban

Témakörök

Természet (316) Deseda (205) Gombák (137) Úton (135) Madarak (119) Családi (116) Vártúrák (104) Horgászat (101) Gépek (94) Gasztronómia (93) vegyes (89) F-1 (76) Zsömi (76) Kedvenceink (74) Kvár (67) miEz? (60) Somogyban (57) tréfás (53) D.arborétum (51) Állati (46) "Állati" (45) St.földön (45) +jegyzÉs? (43) virág (43) Veterán (35) feljegyzÉs (35) Királynő (30) vitriol (30) Történetek (28) görBee (19) Hadban (15) retro (13) Három kérdés (11) Bikal (7) Drótszamár (7) KérdÉs? (5) ?????? (3) Finomságok (3) Plitvice (3) h s s (3) Balaton (2)

2009. nov. 14.

Diónyi agy


Egyeseknek ekkora az agya, pedig ez egy igazán nagyméretü dió!
Már nagyon régóta tudom, és alkalmazom is a módszert, hogy a kedvencemnek nem mondható nagyáruházba, pénteken délutántól nem teszem be a lábam, legkorábban csak hétfőn. Most ezt kénytelen voltam megszegni, és a mai napon mentünk vásárolni. Uram atyám! Sikeresen felnőttem, annak dacára, hogy gyerekkoromban szombaton csak délig, vasárnap pedig egyáltalán nem voltak boltok. Sanyarú egy gyerekkorom volt  ugye? A fent említett "rendszabályt" azért hoztam, mert városlakó embertársaim jelentős része ezekben a hipermarketekben érzi jól magát, amivel én nem tudok, és nem is akarok azonosulni. De ez az én problémám, ők pedig érezzék magukat jól, én is azt teszem máshol! Másról akarok "szólni"! Sikeres, és viszonylag gyors manőverek után, a "zsákmánnyal" eljutottunk a pénztárig.   Mindössze egy vásárló állt előttünk aránylag kevés cuccal, gondoltam egyszer nekünk is lehet szerencsénk. Nem lett! Kezdődött a probléma azzal, hogy a fiatal kasszás hölgy nem ismerte a pékárukat, ezért aztán "bevinni" sem tudta a gépbe. Segítséget kért a mögötte dolgozó hölgytől, aki először nem tudta, aztán egy kis idő elteltével "megvilágosodott". Nagy nehezen sikerült az összes árut beazonosítani, megszületett a végösszeg, lehet fizetni. No persze! Csak utalvánnyal nem kellett volna! Azt mi módon kell bevinni a pénztárgépbe? Újabb segítségkérés, és a másik pénztáros sem tudta! Ekkor már megnéztem őket alaposabban! A mi kasszásunk fiatal, diák "melós" -rá is van írva- a másik hölgy korosabb, nem is volt ráírva. No meg aztán nyomta a "melót" mint a gép, látszott rajta a rutin. Meg az évek! Szóval, nem rövidtávu memóriazavar, hanem egyszerüen nem akart segíteni. Szegény pénztárosunk -mivel ebben az esetben a közönség segítség reménytelen- telefonos segítséget kért, illetve kért volna, ha felveszik. Mi meg csak álltunk, és vártunk. Újabb telefon, újabb sikertelenség, közben pénztárusunk sokadszor kért elnézést. Idő volt rá, bőven! Nekem pedig sokadszorra súgta a fülembe életem párja, hogy lépjünk le, keressünk másik kasszát. Addigra azonban már felülkerekedett bennem az öszvér makacssága, a kiváncsiság, meg valószínüleg már felszívódott a reggeli Andaxinom is. Majd csak kijutunk, ez nem az Alcatraz! Báááár, most, hogy túrista látványosság lett, nem probléma kijutni, és mennyivel szebb a kilátás!  Mögöttünk már nem állt senki, mert vagy elpakolt, vagy jó időben eszmélve be sem állt. Végül a probléma megoldódott, sikerült a tranzakció, mi jöttünk. Természetesen , pénztáros hölgyünk bocsánatkéréssel kezdte. Vagy folytatta? Mindegy. Megmondtam neki, én őt egyáltalán nem hibáztatom, kolléganője viszont lehetne segítőkészebb.
Annak a vezetőnek kellene megrázni a "búráját", aki ilyen felkészítés, és begyakoroltatást követően, felügyelet nélkül beosztotta csúcsidőben. Megrázni, és figyelmezni rá, vajon mekkorát koppan a diója?

1 megjegyzés: