Ötödik nap, ötödik kép

Szüleimmel Pécsett, a tévétorony tetején. Valahol ott az általános iskola és a középiskola határán lehetett. Az igen komoly képpel végrehajtott szemlélődés azt sugallja, azon gondolkodtam, bázisugró leszek. Nem lettem.
Sok marhaságba beleugrottam már, de le, nem.

Ezt a képet, azt hiszem, nagyon nem kell magyarázni. 1978.12.30.
Azóta együtt, jóban s rosszban. Én speciel rosszra nem is emlékszem.
A fotón, a Jó, (az nem én vagyok) a Rossz és ... családunk genetikai adottsága, hogy nincs Csúf. Meg a szerénység is!

Azon ritka fotók egyike, amelyik hátuljára rányomtatták a dátumot, így pontosan behatárolható.
No igen, a bajszom megnyírhattam volna, azóta az ing velem együtt ment ki a divatból, de elárulom, a képen nem én vagyok a főszereplő, nem azért került be a "napba". Ők a Jobbak! Így lett a blogom mottója: Nem éltem hiába, mert ...

Ez a fotó mindössze csak azért, hogy lássátok, maradt bennem valamicske a vademberből amit a második napon felemlegettem.
Helyszín a Bakony egy vadregényes része, ahol a helyenként kisebb folyócskává duzzadó gyors folyású patak, a valamikori alumíniumbányákból kiszivattyúzott remek hőmérsékletű (6-8 fok nyáron) karsztvizet vitte. Meg engem! ('88?)
Egy családi kirándulás alkalmával csaltam el ide a népet, hol én korábban már megfordultam katonaként s megfürödtem benne télen is, mikor állt a parton a hó. (Sajnos arról nincs kép.)
Miért is ne, hisz a víz akkor sem volt hidegebb!