Az aranyló hajnali fényben, mikor a napsugarak sárgásra festik a tájat. Mint a sárga rózsa, ami örömöt, és vidámságot jelent. Ő a Jó Boszorkány. Aztán kiábrándított! Sem örömre, sem vidámságra nem adott okot azzal amit elmesélt. Elmondta, hogy túl nagy erőfeszítésébe telik egyedül "hadakozni" a Gonosz Boszorkányokkal, akkor mikor csak egy szélhámos varázsló segítségére számíthatna. Meg Dorothyra, de hát ő még kicsi, és gyenge! Ráadásul tőle várják, hogy tegyen a fejekbe okosságot, öntsön a szívekbe bátorságot, és egyáltalán, még szívet is ő adjon, mert van akinek az sincs! Legalább is azt hiszik! De már nem magyarázza. Egyszerübb beállni a sorba, marakodás nélkül szakítani a koncból, addig amíg egyáltalán van miből! Akkor tünt fel, hogy ő még szóbaáll velem, de az igazi arcát már nem meri mutatni! Ez tényleg egy modern mese. Aztán elment, és hiába vártam a többi szereplőre.
Így aztán nem tudhatom a modern mese végét, csak reménykedem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése