Úgy az ősz közepe felé bukkant fel környékünkön, mint új arc.
Nem volt nehéz észrevenni, mert a többiekkel ellentétben tisztább, ápoltabb volt. Annak ellenére, hogy a "kukákból élt". Vagy onnét szedte ki a kiegészítést, vagy nem tudom. Tény, guberált.
Ami teljesen szokatlanná tette és megkülönböztette a többiektől, az a tény volt, hogy ha szembetalálkoztam vele akkor köszönt. Csendes "jó napot kívánok" köszönéssel és közben rám is nézett. Több alkalommal is megesett a találkozás az elmúlt őszön és a tél folyamán. Természetesen minden alkalommal viszonoztam a köszöntést és mentünk a dolgunkra lassítás nélkül. Mígnem úgy egy hónapja utánam szólt. Épp újságért mentem a közeli garázsboltba, mikor utánam szólt elnézést kérve a zaklatásért és néhány forintot kért. Meg is indokolta, mondván ma alig talált visszaváltható üveget, meg sörös dobozt. Mondtam neki, ha megvár szívesen adok visszafelé. Megvettem a "sajtót" és mivel megvárt odaadtam neki az ötszázból maradót. Nem kérdtem, de mégis nekiállt mesélni. Elmondta, nagyon nehéz az alumínium sörös dobozból és az üvegekből összeszedni a kajára valót.
Azt állította ő nem iszik.
Akkor már beszélgettünk és én kérdezgettem is erről-arról. Elmondásából kiderült, albérletben nevelkedett, szüleit elvesztette, majd munkanélküli lett és így utcára kényszerült. Elmondta kertész képesítése van, de mindenünnen eltanácsolják mivel nincs bejelentett lakása. Állította, nagyon szeretne melózni, mert akkor kimászhatna a gödörből. Tényleg nem úgy beszélt, mint ki teljesen iskolázatlan és mint mondtam nem volt sem túlzottan ápolatlan, sem pedig lerongyolódott. Bár kicsit rontott ősz béli megjelenésén az eltelt tél. Jól elbeszélgettünk. Közben adtam neki egy-két tippet, merre fordulhat, puhatolózhat az elkövetkezendőkben és ha elakad, csak szólítson meg legközelebb is, oszt kiagyalunk valamit.
Azóta eltelt nagyjából egy hónap, háromszor is összeakadtam vele.
Legutóbb e hét hétfőjén. Mindhárom alkalommal, láttomra gyorsan elfordult, mint aki nem vett észre. Pedig dehogynem! Láttam rajta a riadtságot. Természetesen azóta nem is köszön. Legutóbb kitérni már nem volt alkalma, mert le volt pakolva vagy hat szatyornyi cucca a sétány elején és épp sörözött. Megint hátat mutatott odafelé s visszafelé is. Nem vonok le most itt semmiféle következtetést. Csak leírtam. Ez van, ez a való!
Valóban vannak akik lecsúsznak, elhagyják magukat s máról élnek holnapra. Csupán az a gond velük, addig barátok amíg hasznot remélnek. Mindenkinek megvan a maga kis élete tele problémával, de fel lehet állni, csak kitartás kell hozzá és akaraterő. Ez az úriember is olyan mint többi társa szerintem, nem skatulyázom be ezeket az embereket de dolgoztam közöttük s rájöttem, mind érdekember, mind feladta az életet s jó nekik így!
VálaszTörlésPersze, hogy elfordult, hiszen többszörösen is hazudott neked...tehát maradt még benne némi szégyenérzet.
VálaszTörlésMeg voltam gyöződve hogy jó vége lessz ,de sajnos nem:(Évekig segítettem én is egy szerencsétlenen, az összes kinőtt gyerekruhát neki adtam,élelmet , gyógyszert ,pénzt kapott,s egy alkalommal,találkoztam vele az úton természetesen pénzt kért ,de nem volt nálam a pénztárcám csak valami apró a zsebembe ,azt adtam oda ,s a helyett hogy megköszönte volna ,kitámadott hogy hogy képzetem ,még egy kenyérre se elég.
VálaszTörlésKomoljan,nagyon kevés kellett hogy ott helybe ne kapjon a fejére a szemétláda, a hálátlan ,az elégedetlen...Na megint jól feltúráztam magam,bocsi.
A lényeg ,hogy többet senkinek semmit!
Mindenki felelős a saját életéért !
Sajnos mindenkinek van hasonló " találkozásai" az élet peremén tartózkodó embertársainkkal.
VálaszTörlésÉn nem ítélkezem felettük, sokszor annyi nehézséggel bonyodalmakkal, sorscsapásokkal teli élet jut, hogy akit elhagynak és üressé válnak napjai szinte reménytelen onnan felállni.
S ha az ital ami egy kis jót ad, hát legyen.
Adjunk és segítsünk amennyire tudunk és ne a hálát várjuk.
Mostanában sokat beszélnek az önkéntes munkáról, ami ugye kb. 25-30 éve kiment a divatból. Bizony előtte még volt, az iskolás korúak szorgalomból elmentek az idős egyedül élő nénikéknek, bácsikáknak bevásárolni, takarítani, befűteni stb.( Én is.. ) A munkatársak fizetség nélkül a nagy munkákba, mint ház építés , szőlő, kert művelés,favágás stb. egymásnak segítettek. Elanyagiasul világunkban mindenki a másikra hárítja a feladatokat oldja meg ő, vagy fizet, mint a köles.
Én központúság és a " ki vagyiság "! Ez a menő!
Ez elöl menekülve költöztem egy kis faluba, 10 éve még itt található volt tiszta, szép emberi gondolkodás! De, már ide is beszállingóznak az új tanok.Merre tovább???
Nagyon együttérző vagyok Ezekkel az Emberekkel!Még akkor is ,ha előfordul ilyen"rossz"példa!Nem tudhatjuk,KI,MIKOR kerül hasonló helyzetbe!Mert azt ugye nem mondhatjuk,hogy ÉN KIVÉTEL VAGYOK!Ma még talán IGEN,de HOLNAP,MI LESZ???Köszönöm,hogy lejegyezted:Ujváriné
VálaszTörlés- Én is sokszor látom így. Sokan feladták.
VálaszTörlés- Maradt. Más nem?
- Aki egyszer ad, máskor is fog. :)
- Nem várok hálát. Merre tovább? Nem tudom.
-Igazad van Kedves Erzsébet. "Nem tudhatjuk .."
VálaszTörlésIgen jól írjátok bármikor bárkivel megesik a mai világban sajnos ez így igaz. De nekem is van esetem ezzel kapcsolatban és azt hiszem sokan szerettünk volna segíteni, de segíteni csak annak lehet aki hajlandó tenni is magáért valamit. Ha ő nem akarja , akkor.....
VálaszTörlésVártam a hasonló véget. Ítélkezni persze, hogy nem lehet. Magam is egyre gyakrabban élem meg annak igazságát, hogy segíteni csak azon lehet, aki maga is igényli.
VálaszTörlés