Óriások völgye

Vándor, vitt már utad, jártál már a csendes Óriások völgyében? Ha igen, szerencsés vagy, ha még nem keresd meg és értsd! Térképen ne is keresd ezen a néven, mert rejtett zugai ezek a világnak és a nevet meg tőlem kapta. A név most köztudott lesz, de területet nem árulok el. Őrzöm az óriások titkát.


Őrzöm, mert itt még az élő óriások is őrzik már halott társaikat. Csendben állnak körben és nem szólnak, csak ha a szél zenél a vénségesen vén ágak végén. Állnak némán, állnak a vártán.

Ne háborgathassa őket senki oktalan zajongással, feles lépteivel. Ide csak az jöjjön, ki tisztelettel adózik és fejet hajt a vének előtt. Csendben élik ők emberi léptékkel mérve is hosszú életük. Csendes és hosszú haláluk is és a végén hatalmas robajjal fekszenek "sírba". Utána újra a csend az úr. Ágyú morajával ér fel a hatalmas test dőlése és kézi fegyverek ropogásaként hallik az elpattanó ágak sorozata. Díszsortűz! A többiek pedig maradnak állva az újra beálló csendben. Állnak vigyázzban!

Vigyázzák, őrzik pihenő társuk de őrzik az életet is. A mi életünk is. Értünk is állnak századokon át és éltünket vigyázzák. Mindnyájunk életét, a bolygónk életét. Nagy "harcosok" ők, igaz katonák. Önként soha meg nem hátrálnak, csak elesnek. Csendes, büszke Óriások. Az életre születtek, "esküdtek"!

Vándor, ki ide tévedsz az óriások völgyébe, erre visz utad, állj kicsit te is csendben. Állj közéjük ember! Állj melléjük! Hallgass rám kérlek!
Vigyázz!
Vigyázz rájuk.
Nyújtsd feléjük üres két kezed és fogadd szívedbe őket.
-Nézzétek Óriások, békével jöttem, nincs nálam fegyver!