Május

"Májusi eső aranyat ér." Nálunk épp aranyeső van. Az egyből kiderült, nem olyan mint Yuccában, mert hiába álltam alá, mindössze csak vizes lettem.
Oké! Oké! Tudom én miért mondták az öregek.
Kell is a frissen földbe került magnak, vagy az épp csak sarjadó növénykéknek. Mellé még most is fülledt, mondhatni "gatyarohasztó" a meleg.
Tegnap meg pláne az volt. Tüzesen sütött.
Tikkadt szöcskenyájak még -vagy már- nem voltak, de pirított a nap.
Olyan majálisba menő volt az idő. Úgyhogy .....
Nem mentünk. Nem egyedi ez nálunk, nem vagyunk egy nagy majálisba járós népség. Kisgyerekként nem igen vittek, mert nem telet rá, így aztán nem volt sem időm, sem okom megkedvelni.
Később -akkor már kisiskolás voltam- már hiába vittek.
Merthogy nekem már addigra volt egyfajta, talán a korosztályomhoz képest kissé különc gondolkodásom. Hamar nem értettem bizonyos dolgokat.
Miért kell nekem lődörögni a tömegben, mikor soha nem szívleltem a nagy népsűrűséget? Miért kellene nekem mindig ugyanazt a kopott fahalat kipecázni, amikor a folyók tele vannak hallal? Miért kellene nekem hurkapálcára lövöldözni elállított légpuskával -ráadásul pénzért- amikor a vadgerle is ingyen volt, meg minden más ami lőhető?
Azért néha arra vetődtem, vetődtünk -később már a gyermekeinkkel- és szaporodtak a miértek. Pláne hogy még színvonaltalanabbak lettek a majálisok viszont ezzel egyidejűleg egyre nagyobb a szemét,  egyre több a piás, a hangoskodó ember. Mindez még drágábbért. Mivel a gyermekeink sem ragaszkodtak a majálisozáshoz, mostanra már a kísérletezés is elmaradt. Pedig én megkérdeztem! Melinda egy szóval tömören és velősen lerendezte a kérdést. Ha nem,hát akkor nem!
Kimentünk hát a vízre.
Mindjárt lett "hajóhinta". Abból meg még körhinta is. Ki még nem próbálta, annak elárulom, a két evezővel igen sebesen lehet a csónakot helyben forgatni. Meg is szédült Melinda, Zsömi viszont végigvigyorogta a mutatványt és esze ágában nem volt kiesni, pedig felállva nézte a sebesen pezsgő vizet.

Céllövészetnek ott volt a fényképezőgép. Lőttem is másfél vadkacsát. A tojónak ott a másik fele is, az korhadt faág mögött.
Apropó! Az első kép.
Bár az üveg almareszelőt azóta sem találom, de az öreg almafa még mindig nem dőlt bele a vízbe. Az elmúlt őszön is ettem a gyümölcséből. Ha őszinte akarok lenni, akkor azt mondom, ettem már jobb ízű almát is, de hogy ez a fa bio, az "hót ziher". Idehaza meg este megvolt a "sültkóbi" is meg a serital. Ez utóbbi hűtve, nem pedig pisi melegen.