Zöld dió

Ázik a zöld dió. Kicsit matekozni kellene, mert nem is tudom pontosan hányadik vizet cseréltem rajta ma reggel. Szerintem a tizedik. Lassan akkor véget ér a 12 napos előkészítés. Ez a kép itt az induló állapot tíz nappal ezelőtt, azóta a diók már sokat feketedtek, a kezem meg lassan de tisztul.
Cefet módon megfogta a dió szurkálás közben.
Naná, gumikesztyűben fogtam hozzá!

Segélydobozból vettem elő műtőskesztyűt, csakhogy a munkálatok során valahol léket kapott
a gumi és beszivárgott a lé.
Gyanítom túl régi, elöregedett gumi lehetett. Mégiscsak megszívlelendő a szülői intés anno: -gyerek, a gumival vigyázz!
Egyik kezem olyan lett mint a kéményseprőké, a másik pedig mint a lustább, kevésbé dolgos kéményseprőké.
Így tíz nap elmúltával már egészen tűrhető, most úgy néz ki a bőrkém, mintha valamiféle pigmentzavaros betegségem lenne. Ha észreveszem hogy valaki tekintete rátapad a kacsómra, mondom is mindjárt. -nyugalom, nem fertőző! Hacsak, nem akar zöld dió lekvárt készíteni.
Márpedig azt állíthatom, ki nem akar és még nem evett, fogalma nem lehet a veszteségéről. Utánozhatatlan és elmondhatatlan ízvilág.
Nem is tudom mely évben készítettünk először, nekem egyből a toplista élére ugrott és azt mondom, többé év nem múlik el nélküle!
Akkor sem ha belezöldülök!
Mellesleg megjegyzem, abban az értelemben ez is bio gyümölcs, hogy a szabad természetben található fáról származik. Elcsentem a mókusok elől.