A képek általában illeszthetők az íráshoz. Általában igen, ritkábban nem.
De akár így, akár úgy, az enyémek, mint ahogy a szöveg is.
Elviheted ha kell, nem bánom, csak ahol "leteszed" ott említsd meg, tőlem való!

Keresés ebben a blogban

Témakörök

Természet (392) Deseda (354) Gombák (217) Horgászat (199) Úton (167) Madarak (153) Családi (135) Gasztronómia (116) Vártúrák (108) vegyes (107) F-1 (106) Gépek (100) Kvár (96) Zsömi (96) Kedvenceink (75) D.arborétum (74) Somogyban (73) Állati (71) miEz? (68) tréfás (63) virág (54) "Állati" (51) St.földön (46) +jegyzÉs? (43) Veterán (37) feljegyzÉs (37) vitriol (32) Királynő (30) Történetek (30) COVIDnapok (19) görBee (19) retro (18) Hadban (16) Pomáz (14) Három kérdés (11) Budapest (8) Bikal (7) Drótszamár (7) KérdÉs? (5) ?????? (4) Balaton (3) Finomságok (3) Plitvice (3) h s s (3) Deseda Horgászat Madarak (1) közélet (1)

2009. december 21., hétfő

Kapos folyó


A lassan befagyó Kapos folyó a Nostránál.
Úgy negyven éve a Kapos folyó Szarkavár, és Kecelhegy alatti szakasza volt a kedvenc "csataterünk". A Kaposban szépen lehetett fogni a halat, például pontyot, keszeget, törpeharcsát, kárászt. A szarkavári erdőben megtermett a szamóca, vadkörte, szeder, persze mindegyik a maga idejében!  A nagyréten hatalmas levelű sóska nőtt. Mindig volt mit enni, ha kellett tüzet raktunk, megsütöttük a halat, kukoricacsövet, néha "csimmantottunk" egy dinnyét. Az útszéli fákról ettük a mosatlan madárcseresznyét, meggyet, szilvát, szedret. Húúú, a szedret mái napig imádom! A szarkavári motocross pálya egyes szakaszai kiválóak voltak bringázni, bár néha sikerült nagyot esni. Kecelhegy alá jártunk nyáron strandolni, annyira tiszta volt a Kapos vize. Tizenévesen is szabadon jártuk a környéket, a természetben nőttünk fel, reggeltől estig csatangoltunk, forrásvizet ittunk ha megszomjaztunk. Három szabály volt, panasz ne legyen ránk, baj ne érjen és sötétedésre vetődjünk haza. Nagyszüleimnél nevelkedtem, nagyapám azt tartotta, majd a hasa hazahozza. Vele is szerettem elmenni csalánt, disznóparéjt szedni, ősszel böngészni a kukoricát. Vackort szedtünk, felteregettük a padlásra érlelni. Kevés finomabbat ismerek, mint a sötétbarnára ért vadkörte. Telente reggeltől estig szánkóztunk, rácsúsztunk a patak jegére, beszakadtunk, hazaszaladtunk átöltözni, és már mentünk is ki. Nem féltünk a szennyezett élelmiszerektől, víztől, fertőzésektől, megbetegedésektől, megfázástól. Nem féltünk semmitől! Ha mégis megfáztunk, akkor hagymateát ittunk, ha megsérültünk tettek rá cickafarkat és bekötötték, ha ment a hasunk kaptunk széntablettát meg két napig sóskrumplit.
Pedig szerettek bennünket, törődtek velünk, tanítottak, okítottak, és hagyták hogy tapasztaljunk, és élvezzük a gyerekkort. Hálás vagyok érte, mert rengeteget tanultam!

2 megjegyzés:

  1. Én is hasonlóképpen nőttem fel (ráadásul a környéken), de a gyerekeim már pestiek, s még az udvarra is úgy kell kizavarni őket.

    VálaszTörlés
  2. Az én leányom is pesti lett, fiam maradt idehaza.
    Mindkettő nagy túrázó lett, ha csak tehetik mennek. :)

    VálaszTörlés