Szabadnak...

Miért is nem akar Sanyi szabad lenni? Érdekes egy kérdés! Pedig nem akar, illetve lekorlátozta saját magának, hogy meddig nyúlik -térben- a szabadsága.
Kicsit azért távolabb kezdeném, csak az általam vélt összefüggések miatt. A szajkó fogságban tartásának lehetősége kapcsán ötlöttek fel bennem a régi történések. Valaha, nagyon ifjonti koromban hozzám is kerültek rövid időre vélhetőleg szabadnak született madarak. Egy kedvtelésből díszmadarakat tenyésztő ismerős ajándékozott nekem két zöldikét, meg egy stiglicet. A zöldikét a kanárival keresztezték a tenyésztők régebben, lehet még dívik most is, nem tudom. A stiglic viszont jól tartható fogságban és nagyon mutatós madár. Nem sokáig voltak nálam rabok! Bizonyára korai fióka korban kerülhettek rabságba, mert a stiglic teljesen kézhez szokott volt és a zöldikék is békések voltak, bár nagyon élénkek. A stiglic szinte egész nap üldögélt "szótlanul", keveset mozgott, jobbára csak akkor ha evett. Egyáltalán nem úgy viselkedett, mint szabadon élő rokonai. Bánatos volt! Láttam is, éreztem is! Elengedtem hát őket!
Napokig nem tudtak mit kezdeni a szabadsággal. Felültek az udvarunkban lévő fákra és a ház körül "tébláboltak". A zöldikék mentek el hamarabb, jóval később a stiglic. Nyár eleje volt, télre biztosan hozzászoktak a szabad élethez.
Ők azért szabadnak születtek, még ösztöneik "egészségesen" működtek és idővel tudtak mit kezdeni a visszanyert szabadsággal.
Sanyi fogságban született, nevelkedett és vélhetőleg felmenői is több generációkra visszamenőleg. Viselkedéséből, meg a faj történetéből következtetem. Csak érdekességként említem, az újabb kutatások szerin az első példányait Nagy Sándor hozta be Európába és 1883 óta dokumentált a tenyésztése is. Nagyon régóta van már velünk, közel hét éve. Miután beüvegeztük az erkélyt és fűtés is került ki, ott élt és nagyon jól érezte magát hatalmas kalitkájában a rengeteg dísznövény közt. Néha kiengedtem, de nem nagyon repkedett, nem igazán kívánkozott ki,  ha kijött repült kicsit aztán letottyant, vagy felült valamire. Ha egyáltalán kijött! Sajnáltuk viszont az egyedüllétért, mert odakint azért többet volt egyedül, mint nem. Karácsony és szilveszter közt Pötivel átrendeztük kicsit a szobákat, megint "került" neki hely idebent. Most is itt ül mellettem és kivételesen nem visong. Természetesen itt is kiengedtem. A fenti kép eredetije január harmadikán készült. Akkor jött ki legutóbb! Repkedett kicsit a szobában, majd lógott egyet az ajtókereten, utána üldögélt kicsit a monitor kábelein, majd átszállt az étkezőbe és felült a karácsonyfára. Onnét aztán kézben hoztam vissza. Máskor, mikor megfogtam, visongott és csípett. Most nem. Ráültettem a kalicka ajtajára, bemászott és azóta nem hajlandó kijönni. Mai nappal, már a 11. nap telik el és nem jön ki! Pedig nyitva az ajtó egész nap, sőt éjjel is. Éjjel amúgy sem mozog, mert nappali madár. Napközben, csak azokra a rövid időkre csukom az ajtaját, mikor Zsömivel kettesben hagyom őket. Szerintem nem lenne gond akkor sem, mert kedvelik egymást, de azért fő az óvatosság. Amúgy nyitva a kalit és esze ágában nincs kijönni. Napjában sokszor lemászik inni, enni és közben körbejárja a rést, de nem lép ki rajta. Ő belül van otthon!
Nem tud már élni még a részleges szabadsággal sem, mert nem tud vele mit kezdeni. Ösztöneit már "kitenyésztették" belőle, ő maga egész életében rács mögött volt. Már tán eredeti élőhelyén is elpusztulna, de a mi klímánkon teljes bizonyossággal. Nem elfelejtette, soha nem is érezte azt, hogy szabadság! Sajnálom azért, mert soha nem fog szabadon szárnyalni!
De legalább nem szenved miatta, mint a befogott madár!