A vándorok

Talán még emlékszel kedves olvasó, mikor a vándorok útra keltek, nekimentek heted s hét határnak és csak mentek, mentek megcsodálni a mesebeli üveghegyeket. Ám azok már ledőltek s így ők láthatták és megörökíthették az üvegtenger megszületését.
Bizony a képeken látszik, "nem esett messze az alma a fájától"! Az évek során a "vándor" igen jól kitanította fiát arról, hová tekintsen a szépre és miképp örökítse azt meg. Néha elcsodálkozom azon, hogy ők ketten sokszor jobb képeket készítenek telefonnal, mint más ember fotómasinával. Voltam is a bajban, miként válasszak a kapott anyagból? Aztán amellett maradtam, két olyan képet veszek elő, min látszik a nap fénye, meg a kettő egymással kicsit ellentétes. Azért mert ma nagyon "ráhangolódtam" a napfogyatkozásra, de hát az idő nem volt kegyes, mifelénk felhőktől rejtve zajlott le. Fény s árnyék, hidegség és melegség, jéghegyek és zöldellő fű, élettelen vízfelszín és a csipegető kacsák. S még sorolhatnám! Csupa-csupa ellentét!

Ellentétekben amúgy sincs hiány az utóbbi időben! No, de ebbe most inkább nem megyek bele, mert itt a szépről van szó. És kép! Íme hát az üvegtenger a zajló, a part mentén torlódó jégtábláival, ahogy hirdeti a jeges szél, a tél erejét. Szinte sugározza a hideget, ám mégsem barátságtalan, enyhíti a nap fénye, csillogása. A parton pedig -a képre tekintve- hihetnénk tavasz van! Nyoma sincs a télnek, csak a fű üde zöldje, a nap meleg fénye és a színes, vidám kacsák kicsinyke serege. Szinte hallom lármás táplálkozásuk!.............. Pedig még "szorít" a tél!