Tőböl

Valamikor, ebből a tőből fakadt és táplálkozott egy szép szál tölgy.
Azután egy vihar kifordította a tövet talajából, az értékes faanyagot pedig lementették róla az erdőművelők.
A tő ottmaradt, elhalt, majd lassú, hosszantartó korhadásnak indult.
Töve egy büszke és szép óriásnak.
Itt az erdőn temetetlen és jeltelen marad az elhaltnak maradványa. Nem állít neki senki keresztet és nem visz rá virágot. Évtizedekig is eltarthat néma "porladása". A természet azonban nem hagyja magára, nem marad diszítetlen. Új életek telepednek rá , s ékítik, feldiszítik jelenlétükkel.
Egyben lassan eltakarják, felélik és nem hagyják veszendőbe menni.
Nem volt hiábavaló halála, mégsem maradt jeltelen és ékítetlen jelképes sírja. A természet nem engedi halott gyermekét veszni céltalan, nem hagyja magára, de magához öleli és magába fogadja. Békében nyugszik!