Őszbe fordult már...

Végérvényesen megjött az ősz. Éjszaka, a már megizmosodott fagy rátelepszik a tájra és marad is reggelig. A napnak sincs már akkora ereje, hogy könnyeden bánna el vele. Amerre viszont megtöri erejét, felszívni már nem képes nedvét és marad a nyirkosság, a sár, a síkos levelek. Itt az ősz!
Kora reggel elkélt már a kesztyű, mert a megfagyott pára erősen kapaszkodott a szélvédőhöz. Már foga volt a levegőnek és sokáig küzdött vele a nap, mire átvette az uralmat.
Esteledésig! Aztán a fagy az éj leple alatt visszaoson, hogy a reggellel újólag összemérhessék erejüket. Így megy ez majd egy ideig és épp ettől, meg a változó, változatos szinektől szép az egész. Szép az ősz! Szép a vízen is. "Milyen az őszi Deseda?"
Nyálkásan vizes a talajút még délben is, így hát a műútnál hagyom a kocsit és gyalog vágunk neki Zsömivel a rövid erdei sétának a part mentén. Mostanra már beborította a földet a sok lehulló levél, takarásában tócsák bújnak meg. Hol én csusszanok bele, hol Zsömi toccsan a közepébe. Nem baj! Szikrázik a tó víze a napsütésben, ezerfelé szórja szét a gyenge fodrozódás a beeső sugarakat. Érezni a nap erejét, de ha meglegyint a szellő, azt is. Már jóval messzebb látni a lombját vesztő fák közt, lesem hát régi "ismerősöm".
Sokszor láttam már a "fülest" jöttömre elugrani őrhelyéről. Fantasztikus látvány, mikor a nagy fesztávolságú madár semmit sem érintve, hangtalan úszik a levegőben az ágak közt. Levelet sem rezdít! Egyszer sem sikerült lencsevégre kapni, most látnom sem. Vízre szállunk. Kicsit meglep a csónak orrában roppanó gyenge jég. Déltől már a napos oldalon áll. Hol gyengébben, hol erősebben fúj a kavargó szél. Hol felfelé tol, hol lefelé, hol lekéri rólam a mellényt a nap, hol pedig rám adja a szél. Közben pergetek és csinálok néhány képet. Alig találkozok élőlénnyel. Nincs már a száraz ágon a kis kócsag, nem járőröznek a szürkék sem a part mentén, nem járják a hattyúk sem a végeket, nem szalad át a nyiladékon a vizityúk sem. Hónapok óta nyomát sem lelem a vidrának. A kacsák száma is megcsappant, néha kiugrik egy-egy pár jöttünkre a nádból. A víz alatti élet sem nyüzsgő már, nem kavarják fel az iszapot a lomha pontyok és a villámgyors amúrok. Leülepedett zavarossága, a sekélyesben már látni az iszapot. Behúzódtak a mélyre, télire készülnek a lelassult víz alatti világ lakói. Csendes a tó. Csend üli meg. Nyugovóra készül a tó. Nyugovóra készülnek lakói és nyugovásra készül a természet is. Megnyugvást sugároz és csendre int. Csendesen, megyünk hát!
Gyovai Lajosné Magdinak ajánlom ezt a bejegyzést. Ilyen hát az őszi Deseda, legalább is, amit akkor és ott sikerült "megfognom" belőle. Nagyon szép!