Kulcsfontosságú nap

Azzal kezdődött, hogy Józsi fiam telefonált mert nem lelte a lakáskulcsát és indulnia kellett volna dolgozni.
Épp indulóban voltam hozzá, mikor rámtelefonált, ne menjek, mert megtalálta. Jót nevettem rajta.
Nem kellett volna!
Összesöpörtem hát a befizetendő csekkeket és a rávalót, aztán irány befizetni! Parkolóhely van, sor nincs, így egy perc és kész, újra a kocsiban ülök. !?!?!?!? Csak épp az indítókulcs nincs meg! Minden megvan a csomón, távirányítótól a fityegőkig, csak az indító nincs. Érthetetlen! Hogy eshetett le? Meg kell keresni! Nyomvonalon vissza, még egyszer és nincs! Ügyféltérben sincs! Az ajtótól a kocsiig tíz lépés és nincs! A kocsiban sincs! Járdán, fűben, lépcsőn, úttesten, kocsi alatt, tócsákban nincs. Sehol amerre mentem és a közelében sem! Kocsiban kétszer is, útvonalon tízszer is megnéztem és nincs! Kezdek gyanakodni! Vagy már fel is szedte valaki és akkor gond van, vagy esetleg mégis a kocsiban. Megnéztem harmadjára is. A jobb első ülést tartó sín és a váltóbox közti keskeny résbe csúszott be. Nem tört le a kulcs műanyag vége, így azóta sem értem, miképp esett le? Na fiam, lehet nevetni!
Azért azt külön kiemelem, hogy a posta alkalmazottjai nagyon készségesek együttérzőek és segítőkészek voltak, egyikőjük kijött utánam az utcára a telefonszámomért is, hogy tudjanak értesíteni, ha leadná valaki. Elárulom hát, hogy ez a Hajnóczy utcában lévő "kisposta". Régi kaposváriaknak mondom, a hajdan volt Ságvári utca. Eddig is sokszor ott "postáztam", mert ott fogadják a köszönést, mosolyognak és közvetlenek. Olyan emberi hely, nem pedig olyan hivatali! Azt hiszem törzsvendég leszek! Ezúttal és ezúton is köszönetem!