Otthon van...

Zsömi otthon van az erdőn!
Bő egy hétre "beszorultunk" a panelba és kezdte megviselni.
Hiába a sok zöld, a napi háromszori séta. A város, akkor is csak város marad!
Nagyon hiányoztak neki a kiruccanásaink, egyre nehezebben viselte a viszonylagos bezártságot. Reggel volt mindig vidám, hitte megyünk végre. Napközben már búsan heverészett a szobában, nézte a ténykedést és az idő múlásával lett egyre levertebb. Késő délutánra már feladta a reményt és az esti sétára is kelletlen ment. Nem tetszett neki a fővárosi élet!
Mikor hazajöttünk és végre kimentünk az erdőre, egyből magához tért!
Önfeledten, felszabadultan rohangászott, szökdécselt a fák között, hempergőzött az avarban. "Felkapott" egy-egy szagot és elbóklászott rajta, majd vágtázott vissza. Néha lehasalt és önfeledten rágcsált egy száraz faágat, majd lyukat ásott és jó nagyot szippantott a föld illatából. Szó szerint összejárta és átnézte az egész erdőt! Mint aki hosszú távollét után, hazajött végre! Otthon volt és újra boldog! Zsömi otthon van az erdőn!