Döbbenetes ....

Késő délutánra járt, mire elérte az utolsó meredek szakaszt. A nap már megtette útjának javát a horizont felé. Lentebb volt, jóval lentebb mint ahogy előre számolta. Megállt a "hegy" lábánál és feltekintett. Egy pillanatra átfutott rajta a gondolat, hogy másnapra halasztja az utolsó szakaszt. Csak egy pillanatra!
Szinte a gondolattal egyidejűleg lódult neki a meredélynek. Nem volt már pihent az eddig megtett távtól, de fáradt sem. Gyorsan akart feljutni, hogy még világossal körülnézhessen és talán a szürkülettel tud lejönni, nem a sötéttel! A meredeket leszámítva nem igen volt akadály, gyér volt az aljnövényzet a hatalmas tölgyek alatt. Több évtizedes, némelyik évszázados tölgy. Igazi öreg erdő! A nagy igyekezetben nem vette észre a kerek, fehérlő valamit, csak mikor botlott benne. A "hegy" és a tölgyek már vettek el annyi fényt itt az árnyékos oldalon, hogy elsőre nem látta mi az. Lenyúlt érte, megfordította és döbbenten meredt az orr nélküli piszkos női arcra! Önkéntelenül is felegyenesedett és először felfelé fürkészte a rengeteget, majd körbe. Szinte sok is volt a csend, leszámítva a távoli fakopács vésője keltette rezonáló hangot. Értetlenül bámult a fejre, majd újólag nekilendült a kaptatónak. Talán ha húsz méter maradt a gerincig, mikorra elfogyott a lendület és kevés lett a beszívott levegő. Figyelt, de csak a fülében "doboló légszomjat" hallotta, aztán azt sem. Csend volt az évszázados fák alatt. Síri csend! Tekintete a gerincet fürkészte. Valamit nem értett. A lebukó napnak a fénye hiányzott! Sokkal jobban kellene beszűrődni a fák borította hegycsúcsra és megvilágítani a tetőt. Az épület fogta el a fényt előle, az épület amit keresett. Nem látta a hatalmas lombok miatt, csak sejtette hol állhat. Az utolsó lendülettel az épület sarkától pár méterre ért ki. Rálátott a bejárati és az árnyékban lévő keleti oldalra. Döbbenetes volt a pusztítás! A hatalmas bejárati ajtó és a kis ablakok helyén csak sötét nyílások tátongtak.  A falakról mállott a vakolat, lyukak sötétlettek rajta, mintha sortűz érte volna az épületet. Az hátsó ablakokon világosság derengett ki, sápadt világosság. Nem látott be az ajtón, ezért rövid szemlélődés után lassú ívben került a bejárattal szembe. Közben a nyílást figyelte. Szembe kerülve sem látott be az ajtó mögötti részbe, uralta a félhomály, de a hátsó traktusban derengett valamicske világosság. Lassan, csendesen fellépett a pár lépcsőfokon és megállt a küszöbön. Gyorsan megszokta a szeme a benti világot és a hátsó teremből is jutott előre kevés fény. Leírhatatlan volt az épület belsejében lévő pusztítás! Szinte csak a perifériás látással érzékelte a rombolás nyomait, mert tekintete azonnal a szemben lévő fal előtt heverő alakra tapadt. Hason hevert a vakolattal terített padozaton, fej nélkül. Vékony, női alak, szinte hófehéren. Mellette sötét nyílás tátongott a padlón, látszott a hatalmas lap is, mit félrehúztak róla. Zseblámpát kattintott és az üregbe irányította a fényt. A törmeléken kívül nem volt lent semmi! A hátsó teremben nem kellett a lámpa fénye, a beszakadt tetőn beszüremlő fény adott elég világot Hátul sem talált mást, csak törmeléket és a beszakadt gerendát. A megmaradt mennyezetet díszítette még kevéske, színes freskótöredék, mit még nem ért el a pusztulás. Kiment, óvatosan körbejárta az épületet és közben még négy hasonlóképp üres üreget talált mint a bent lévő. Mindegyiket üresen, leszámítva a törmeléket és a belehullott ágakat, leveleket. Mire visszaért, a nap már lebukott annyira, hogy már szinte egy magasságban voltak és valami csoda folytán áttört a tölgyek közt egy kíváncsi fénysugár és bevilágított egy oldalsó romláson. Pont a női torzóra estek sugarai, megcsillantva a hófehér testet. Mária Nagyasszony testét! Szűz Mária szobra hevert ott! Ledöntve és lefejezve feküdt talapzata előtt a kifosztott kripta mellett! A hatalmas lapon felsejlett a felirat is a névvel, ........
................, csak annyira, hogy olvashassa.
A napsugár lassan lecsúszott a meggyalázott szoborról, egy pillanatra tétován megállt a feldúlt és kifosztott kripta lapján, majd kihunyt.
Rövid időre -világosodásig-, a sötétség elfedi a gyalázatos tettet!
Indulni kellett, le a hegyről, le a a szürkülettel. Mielőtt elnyelte az erdő, még visszanézett a mauzóleumra és nem értette, hogy .........! Azóta sem!