Hohóóó!

Jó ideje szorít a fagy, csak épp hó nincs hozzá. Nekem hiányzik! A télies hangulat akkor igazi, hogyha a hideg mellé van hótakaró, ropog a léptek súlya alatt, a fákról hullik a zúzmara, vannak csepegő jégcsapok az ereszeken, netán jégvirág az ablakokon!
Most viszont mi van? Hótakaró nincs, már hófoltok sem igen, a fagyott föld koppan a léptek alatt, a fák csupaszok, sehol egy jégcsapocska és jégbevonat is legfeljebb a szélvédőn. Azon pedig nem szokott lenni jégvirág, mint ahogy a thermoplán ablakokon sem. Hiányos nekem így a tél! Nagyon hiányos!

Emlékszem, milyen jó volt kis kört lehelni az üvegre és a jégvirágok közül "kacsintani" a havas utcára. Milyen jó is volt néha letörni egy jégcsapot és azzal oltani a szomjúságot, vagy csak úgy elszopogatni. Csak úgy élvezetből!
Mert tél van! Milyen jó is volt sétálni a keményre fagyott fehér paplanon, a súly alatt pattogó hangot adó hó tetején és jókat nevetni mikor átszakadt végre és megtelt a csizmaszár. Akkor aztán leülni a hóban, lekapni a lábbelit, kirázni belőle a havat, újra tekerni a kapcát és kezdődhetett elölről a játék. Milyen jó is volt hóembereket építeni, kisebbet és nagyobbat, fedezéket ásni, falakat emelni a hóban és hatalmas csatákat vívni a keményre gyúrt hógolyókkal. Nagyokat ródlizni a környező dombokon, borulni és ütközni, majd hatalmasakat csúszkálni a kacsaúsztató jegén. Vagy egyszerűen csak járni egyet, beszívni a tiszta, friss de égetően hideg levegőt és tátott szájjal csodálni, a napsugarak hatására szikrázó tündérországgá váló világot.

Próbáltam kis téli filinget "csenni", legalább képekben. Nem igazán sikerült. Ezeket a képeket ma reggel készítettem és nem igazi hó. A városi jégcsarnok mögé kitolt "kaparék". Hatalmas fedett csarnok gondozott jéggel.