A képek általában illeszthetők az íráshoz. Általában igen, ritkábban nem.
De akár így, akár úgy, az enyémek, mint ahogy a szöveg is.
Elviheted ha kell, nem bánom, csak ahol "leteszed" ott említsd meg, tőlem való!

Keresés ebben a blogban

Témakörök

Természet (316) Deseda (205) Gombák (137) Úton (135) Madarak (119) Családi (116) Vártúrák (104) Horgászat (101) Gépek (94) Gasztronómia (93) vegyes (89) F-1 (76) Zsömi (76) Kedvenceink (74) Kvár (67) miEz? (60) Somogyban (57) tréfás (53) D.arborétum (51) Állati (46) "Állati" (45) St.földön (45) +jegyzÉs? (43) virág (43) Veterán (35) feljegyzÉs (35) Királynő (30) vitriol (30) Történetek (28) görBee (19) Hadban (15) retro (13) Három kérdés (11) Bikal (7) Drótszamár (7) KérdÉs? (5) ?????? (3) Finomságok (3) Plitvice (3) h s s (3) Balaton (2)

2010. dec. 1.

A hegedűkészítő


A képen látható gyalupad nem a hegedűkészítő mesteré, az ő műhelye nem tudom hová költözött és a mester, minden valószínüség szerint már az angyaloknak készíti hangszereit.

Gondolom, mert én úgy hat, vagy hét évesen jártam be a "csodák műhelyébe" és Ő már akkor őszben járt, számlálhatott annyi X-et, mint én évet.
A gyalupadot Bikalon fényképeztem a Reneszánsz Élménybirtokon. Kaposváron volt az idős hegedűkészítő kis műhelye, apámék háza mögötti udvari részen. Volt ott cipészmester, szabó, írógépes és villanyszerelő műhelye is. De egyik sem hasonlítható sem hangulatában, sem pedig illatában Roj(y)ák bácsi birodalmához. Szombat óta töröm a fejem, de egyszerűen nem rémlik fel a keresztneve, de felrémlett sok minden más. Szombat óta, mert akkor néztem késő éjjel Illényi Katica hegedűjátékát a televízión és róla ugrott elő az idős mester meg a műhelye képe.
Bizony illata volt a sokféle fától, -amit uralt a fenyők gyantás illata- és a pácoktól, ragasztótól, lakkoktól. Ez utóbbiak közül épp az telítette a helyiség levegőjét amivel a mester dolgozott. Ha melegítette az enyvet akkor az, ha pácolt, vagy épp lakkozott akkor meg azok. De mind ott maradt és a vágott, gyalult fák illatával keveredve semmi máshoz sem hasonlítható keveréket adott. Sajnos bárhogy igyekszem, már nem üti meg orromat érzéki csalódás! Hangulata volt, mert belépve, a festői összevisszaságban is szemet szúrtak a falat borító kész, félkész, vagy épp javításra váró hegedűk, nem is beszélve a mennyezetről lógatott frissen pácolt, lakkozott csillogó hangszerekről.
A bejárati ajtón belépve jobbra volt a gyalupad, rajta pillanatszorítók, előkészített fák, edények a vegyszerekkel, csiszolópapírok, faragókések és még, ki tudja már? Mögötte a falon lógott a többi szerszám. Másutt mindenütt a falak mentén faanyagok, állítva és fektetve, állványon, asztalon, vagy csak a falnak támasztva. A falak mentén és a mennyezet alatt is magasan húzott huzalok és rajta a már említett hegedűk. Mikor a mester fedőlapot, vagy hátlapot csiszolt, számomra akkor megmagyarázhatatlan módon dolgozott. Lassan, finoman húzott a csiszolóval, majd megállt, ujjbeggyel végigsimította a felületet, különböző szögekben végigtekintette a munkadarabot, lefújta a port róla, majd megint húzott párat a csiszolóval. Mindig több hangszert készített egyszerre és több munkafázist végzett. Volt közben a gyalupadon beszorított anyag, amin gyalult, vagy faragott, másutt a szorítókkal összefogott ragasztott félig kész hangszer száradt, fent a drótokon egy pácolt, egy frissen lakkozott, vagy már a sokadik réteggel ellátott darab lógott. Néha levett egyet és finoman kocogtatta, hallgatta a fa hangját. Máskor a már felhúrozott darabokat pendítette meg és azt hallgatta, hangolgatta. Most már, ha behunyom a szemem, "látom" a műhelyt, a mestert ahogy csendben dolgozik. Hosszú oldalakat tudnék teleírni a látványról. Szófukar ember volt Roj(y)ák bácsi, a köszönésen kívül szinte soha nem beszéltünk. Ő dolgozott, én meg figyeltem. Ezt sem beszéltük soha, mégis tudtam magamtól is, nem kell a szó, Ő csodát készít én meg ha csendben vagyok nézhetem! Csendben voltam hát és néztem!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése