Jön a jég!

Amúgy is szándékomban állt elmesélni utolsó jeges utam, így most kerítek rá sort, ha már Joe fiam tegnap felemlegette! Való igaz, hagytam a csónak kiemelését az utolsó pillanatig, de hát 11-én szombaton még jártam vele a vizet. No meg a jeget!
Sem nem Lenin, sem nem atom meghajtású, de szombaton és vasárnap is a kiemeléskor már hosszabb rövidebb utakat kellett megtenni szegény csónakkal "jégtörőként". A képen is látszik, hogy jég fedi az ágat, de nem összefüggő, vannak kisebb-nagyobb jégmentes foltok és az "Y" előtt nagy felületen még nem fagyott le. Tegnap! Leszámítva a mellettem lévő állásban lévő "mélyvízi" csónakot a kikötő már teljesen kiürült szombatra. "Hjába kérem", az ágak fagynak le először!

Már szombatra részlegesen beállt a víz, de akkor még keveset kellett jégtörőzni. Egyik foltból lavíroztam a másikba, közben mártogattam és ha két szabad víz közt nem volt átjárás, hát törtem magamnak utat. Felmentem még az egresi szakaszra is egy jó darabon, a második kép is ott készült. Sportnak nem volt rossz, de halat nem adott a víz. Vasárnapra még jobban lefagyott, már alig voltak nyílt vízterületek, erre a hétre erős lehűlést, csapadékos időt, benne ónos esőt is ígértek. No azt már nem kívánom! Egyszer már bevonta a jég a csónakot az idei "télköszöntőn" és nem kedveltem a mentesítést! Macerás és roppant hideg meló! Vasárnap késő délután kitörtem hát a jég fogságából. Szlalomozni kellett egyik folttól a másikig, köztük pedig törni a jeget. Teljesen kiálltam a farba, így aztán szépen felemelkedett a csónak eleje, feltoltam a jégfelületre és az a súly alatt beszakadt. Mint a klasszikus jégtörők! A rendszertelenül szétszórt szabad felületek miatt kétszer akkora utat tettem mint a távolság a célig. Oszt akkor még vissza volt a kiemelés! Sajnos a hátsó légkamrába betört a víz -ezt már régóta sejtettem-, szerencsére belülről, így csak a csónak belső terében felgyülemlett csapadékvízből jutott a kamratérbe. Egy külső lék, még ha kicsi is, megsüllyeszthette volna a fart! Annyi azonban így is volt a hatalmas légkamrában, hogy ketten nem bírtuk felemelni a csónakot, így aztán megfúrtam a kamra tetejét, és megborítva folyattuk ki a vizet még a parton. Besötétedett mire utánfutóra került. Nem mondom, hogy az idén már nem járok a tónál, dehogy mondom, de vízi út ez volt az utolsó!