Jégbe zárt vil(r)ág

November hó utolsó hétfőjén még néha néha a napsütést is élveztem egy ideig
a vízen, igazán jónak ígérkezett az idő.
Mígnem kora délután eleredt a hűs,
majd hideg eső és úgy elvert, hogy az esővédő ellenére is menekülnöm kellett!
Kedden kellemesnek indult az időjárás, kellemes hőmérséklettel, igaz napsütés kizárt a felhők miatt, de azért esőre sem állt. Mígnem kora délutánra feltámadt a szél, a hőmérséklet mint elejtett kő zuhant le egészen három fokig, kesztyű híján majd a kezem fagyott az evezőnyélhez! Megint menekültem!
Mondanom sem kell -a szerdai nap- december első napja bíztatón kezdődött. Reggel nem volt téli hideg, a szél sem szaggatta a fákat, csak az eső szitált csendesen. Olyan finoman hullott a permet, hogy látni sem lehetett, csak érezni a bőrön. Nem tartott sokáig! Órába sem telt és az eső intenzitása fokozódott, a hőmérséklet leesett és máris lefagyott. Lassan bevont mindent az ónos eső! Rárakódott a fák ágaira, törzsére,a megmaradt levelekre és azokat piciny csengettyűkké alakította. Bevonta a fűszálakat és hegyes  kis tőrökké merevítette őket, beborította a talajt, jégbe zárta a világot. Amit csak tudott légmentesen bezárt a jéggé fagyott víz, csillogó, síkos és hideg bevonatával. Mutatós a páncél, de megfojtja, hidegével pusztítja, sújával roncsolja a növényeket. Szegény kis pipitérek! Pár napja még a napos oldalt élvezték, hitték talán megint tavasz lett?! És most vége! A tél jégbe zárta a tavasz kicsiny hirnökeit! Kicsiny kis jégbe zárt virágok jégbe zárt világunkban!
A tó vízére már nem merészkedtem ki, legalább menekülnöm ne kelljen!
Mára elmaradt a beígért farkasordító hideg, pedig hajnalban látszott a hold keskeny sarlója. Épp csak annyi maradt a hidegből, hogy a jég megmaradjon és a fák kicsiny csengettyűi halkan csilingelve köszöntsék a korán kelőt. Megint csak bíztató a kezdet. Lássuk hát mi lesz kint, kell-e majd menekülni?