"Reményvesztett Buksi"

Nézz rám! Nézz rám ember! Félek!!! Látod? Nagyon félek!
Semmit nem értek! Semmit!
Most itt élek ebben a parkolóban, mert jönnek szánakozó emberek és legalább enni adnak! Mint az a kedves hölgy, ki most adott szalámit. Meg tett egy ember ide a fa mellé nekem kutyatápot is.
Jó lesz később, csak a víz el ne mossa! Ennem van mit, azért is maradtam itt. Meg hová mehetnék? Volt meleg kuckóm, fedelem, egy társam, egy ember kit szívem minden melegével szerettem. Most is szeretem! Hatalmas szívem van tudod? Azért van, hogy adhatsz ennem, de bizalmatlan vagyok és a kezed nem tűröm! Még nem!
Még emlékszem a simogatásra, az otthon melegére, hogy az a kéz adott ennem, amelyik simított és én hálából csókkal illettem naponta sokszor.
Hová lett? Hol van most? És miért vagyok én meg itt? Miért nincs velem? Hiányzik a melegség, nagyon hiányzik! Azt sem bánnám már, ha büntetne, csak jönne értem és adná vissza az életem! Adná vissza nekem a reményt, a bizalmat, a biztonságot és én meghálálnám ezerszer míg élek! Csüngnék minden szaván, lesném minden mozdulatát, kilesném gondolatait, mint rég!
Nézz rám! Nézz a szemembe ember! Látod benne a mélységes kétségbeesést, az elesettséget, a tanácstalanságot, bizalmatlanságot, elhagyatottságot, fájdalmat? Szívem hatalmas fájdalmát? Látod benne a tétovaságom? Mennék én veled, meg nem is! Teszek egy-egy tétova lépést és maradok. Mert szeretem őt, mert én emlékszem rá! Mi kutyák egy életen át emlékszünk! Jóra is, rosszra is! Mert hatalmas a szívünk, belefér az egész világ! De a közepén csak egy ember állhat! Egyetlen egy ember! A társ!
Mi lesz most velem? Nézz rám ember! Nézz a szemembe! A szemem mélyére!
Látod mélyén a lobogó tüzet? Hűséges szívem melegének tűzét? A lelkem?!
Ha meglátod és én is meglátom a tiéd ember, akkor, na akkor veled megyek!