A képek általában illeszthetők az íráshoz. Általában igen, ritkábban nem.
De akár így, akár úgy, az enyémek, mint ahogy a szöveg is.
Elviheted ha kell, nem bánom, csak ahol "leteszed" ott említsd meg, tőlem való!

Keresés ebben a blogban

Témakörök

Természet (316) Deseda (205) Úton (135) Gombák (125) Madarak (119) Családi (115) Vártúrák (104) Horgászat (97) Gépek (94) Gasztronómia (92) vegyes (89) F-1 (75) Zsömi (74) Kedvenceink (73) Kvár (67) miEz? (60) Somogyban (57) tréfás (53) D.arborétum (51) Állati (46) "Állati" (45) St.földön (45) +jegyzÉs? (43) virág (43) Veterán (35) feljegyzÉs (35) Királynő (30) vitriol (30) Történetek (28) görBee (19) Hadban (15) retro (12) Három kérdés (11) Bikal (7) Drótszamár (7) KérdÉs? (5) ?????? (3) Finomságok (3) Plitvice (3) h s s (3) Balaton (1)

2010. febr. 4.

Gyermekkorom gasztronómiája 10.

Bár már többször is "disznólkodtam", kimaradt a véreshurka, no meg a töpörtyű.
Az, hogy disznóölés alkalmával készült véreshurka, azt hiszem magától értetődő dolog. Első alkalommal mindjárt az ölés napján fogyasztottunk belőle a disznótoros kellékeként. Sült hurka, kolbász, húsok, héjában sült krumplival és dinsztelt lilakáposztával. Azt hiszem, ezt az menüt magyar embernek nem kell külön bemutatni. A vágást követően igen sokszor ettük a hurkát, lévén gyorsan romló, s hűtőszekrény híján csak korlátozott ideig állt el a kamrában. Rendszerint héjában sült krumplival, mivel azzal nem kellett pepecselni, megsült a renben, meg párolt savanyú káposztával, vagy csak simán hordós káposztával. Nagyon jó! A héjában sült krumplit, mikor nagyanyám kiszedte a sütőből, letakarta vizes ruhával, aztán hagyta egy ideig gőzölődni. Sokkal könnyebb utána leszedni a héjat. A hordós káposzta is saját kezük által előállított volt, emlékszem, kellett bele, só, egész bors, babérlevél, egészben paprika, birsalma, meg talán tormagyökér is, de erre nem vennék mérget. Meg nem is mernék emlékezetből nekiállni készíteni! Nagyanyám szelte, nagyapám jó alaposan lenyomkodta az edényben, egészen lé alá, aztán rátette a csak erre rendszeresített fatetőt, majd a káposztáskövet. Ennek a kőnek "jó sora volt", egész évben pihent a pincében, ekkor egyszer "dolgozott"!
Töpörtyű! A zsírszalonnát mindig másnap sütötték, nem a vágás napján. Nagyapám nagy szakértelemmel, türelemmel szép egyenletes nagyságú kockákra szelte a zsírszalonnát, üstbe tette, kevés vizet alá és alágyújtott. Volt egy hosszúnyelü speciális fakanál, azzal állandóan keverni kellett, nehogy odakapja. Míg csak izzadt a szalonna, addig nem is volt egyszerű dolog forgatni, ha már úszott akkor könnyűvé vált, inkább csak ügyelni kellett a megfelelő tüzre, meg néha "átmozgatni" az anyagot. Majd elfelejtettem, kevéske tej is kell, hogy a végén szebb legyen a töpörtyű.  Különben addig kell sütni, míg a tepertő egyenletesen szép barna nem lesz. Akkor már úszik a zsír tetején. Nagyapám azzal mondta ki a végső ítéletet, mikor az úszó töpörtyűkön végighúzta a zsírsütő kanál széles fejét és az szépen zizegett, zörgött. Ezt a hangot írásban visszaadni képtelenség, hallani kell! Ezután kicsit hűlt az egész, majd a töpörtyűket lemertük és préseltük. Nálunk az volt szokásban, hogy jó alaposan préseltük és egyből sóztuk is egy kicsit. Frissiben annyira eteti magát, hogy ésszel kell lenni, mert könnyen lesz belőle bajság! A még meleg zsírt, már mozgatni nem szabad, hogy az aljára leült zúzalék ne keveredjen. Nagyanyám óvatosan átmerte véndőkbe, másnapra a zsír kihült és megdermedt. Az üst aljára leült zúzalékos zsírt külön tette.
Én ezt az alja zsírt, igen szerettem, kenyérre kenve, lilahagyma karikákkal, megsózva!
A tudomány mai állása szerint ilyet enni kész öngyilkosság!
Helyette együnk minél több E/......et!?!?!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése