Rákövetkező év nyarán, hogy hozzánk került, egy esős, zivataros este mikor már szűnőben volt az eső levittem sétálni. Teljesen váratlanul hatalmas villanás, dörrenés kíséretében újabb zivatargóc nyílt felettünk. Annyira közel volt, hogy a fény és a hang közt nem volt érzékelhető időbeli különbség. Erejéről nem is beszélve! Vakító volt és fülsiketítő egyszerre! Zsömi teljesen megzavarodott a sokktól. Szűk körben rohangált fejvesztve ide-oda, így még sikerült elkapnom mielőtt világgá mehetett volna. Viszonylag nyílt placcon voltunk, ezért a talajra guggolva leszorítottam szegényt és vártam a következőt. Szerencsére az már nem volt ennyire közeli és hangos, aztán vége is lett. Az első dörrenés hatását jól példázza, hogy Mariann leányom első gondolata az volt, ez a ház mellé vágott valahová, azonnal lerohant keresni bennünket. Szegény, nagyon megijedt ő is, de bátor volt és lejött! Azóta Zsömi rettenetesen fél. Nem csak viharban, hanem a lövés, petárda hangjától is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése