Nem is túl rég, láttam a városban egy igen régi "ismerőst" Vilit.
Bizonyára sok korombéli kaposvári emlékszik rá, mindenki csak úgy említette Autós Vili. Állandóan sietett, szinte futva közlekedett és közben berregve imitálta a motorhangot, fülsiketítő csikorgással fékezett, kanyarodott. Elsőre volt csak fúrcsa, egy idő után már hozzátartozott a forgataghoz, senkit nem zavart és főleg nem botránkoztatott meg. Jellegzetes "figura" volt! Most, mikor láttam csendesen ment, de azonnal felismertem és róla jutott eszembe ifjúságom, meg a város néhány jellegzetes személye. Úgy mint Madárfejű Lajcsi az utcaseprő. Nem bántó szándékkal kapta a nevet, egyszerűen a magasságához képest kicsi volt a feje. Hozzátartozott a belvároshoz a kézi talyigájával együtt, amibe a szemetet gyűjtötte, szállította. Lelkiismeretesen és precízen sepert, egy szem nem sok, de annyi csikk sem maradhatott utána. Vagy Csoki Bácsi a rendőr. Legendákat meséltek a városszéli területeken élők közti tekintélyéről. Járta a külterületeket Pannóniájával egyedül, és tette a dolgát. Mondják, ha sorakozót rendelt el a telepen, nem volt ellenvetés és a kérdéseire illett szépen válaszolni. Vagy Kecskés Böske a Kanizsai utcában. Ő az állatai után kapta a ragadványnevét. Volt egy kicsiny háza egy gazos telken, de a városszéli utcákat járva legeltette állatait napestig. Megszólták néha, mert az állatait beengedte a házába is, de amúgy hiányzott ha napokig nem bukkant fel.
Manapság is vannak még ragadványnevek, csak...!
Sikerdíjas Tocsik, Sikkasztó Kulcsár, Békávés Antal, stb., stb.
Nem a régi időket sírom vissza. Egy fenét! A tisztességes, becsületes embereket, a méltósággal viselt ragadványneveikkel! Mindenütt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése