Mikor nagyon megéheztünk hazaugrottunk egy falásra, és ha ez nem esett ebédidőre -legtöbbször nem-, hát kaptuk ami a leggyorsabb. Nem csináltak ebböl ügyet az öregszülők, sokszor hallottam nagyanyám zsörtölődni, "ebédre haza gyere ám", de tudta, ha belefeledkezünk a tennivalóba megyünk ha eszünkbe jut. Illetve, ahogy nagyapám szokta ráfelelni helyettem nagyanyámnak, "majd hazahozza a gyomra." Nyáron, mikor a sötétedés vetette haza a csapatot még a vacsoraidőt is lekéstem. Vacsorára amúgy sem volt nagy tálalás, kaptam enni aztán fürdés alvás. Nem lehetett minden nap magkokast enni meg hagymás vért, legtöbbször a kertből kikerülő éppen megtermő, meg az eltett dolgokból állt össze a menü. Hizót évente vágott nagyapám, a füstölék sokszor kitartott nyár közepéig a zsír meg a következő vágásig. Mikor végképp rosszkor vetett haza az éhség -dologidőben- hamar lerendezte nagyanyám a kérdést. Így ismerkedtem meg a cukrozott zsíros kenyérrel, ami nem volt épp a kedvencem, de energiát adott, meg az éhséget is elvette. Egyszerübb változata a vizezett kenyér cukorba mártva! Amit viszont nagyon szerettem, az a mangalica zsírral kent friss fehér kenyér almával, vagy szőlővel. A friss, ropogós kenyér ezzel a két gyümölccsel, no meg körtével zsír nélkül is ízletes. Gyümölcsöt amúgy is rengeteget ettünk, azzal vertük el éhünk, szomjunk napközben. Minden "szembejövő" gyümölcsfáról, bokorról ettünk, természetesen mosatlanul, piszkos kézzel és akkor is ha nem volt teljesen érett. Ettük a réten termett sóskát a vadon termő gyümölcsöket is. De visszatérek a hazai kosztra. Szerettem a kovászos uborkát zsíros kenyérrel, vagy sonka, szalonna mellé. A nagyapám készítette svártlit savanyúsággal. Nagyapám szerint a disznósajtba, minden "disznóságnak" szeletelve kell belekerülni. Így igaz, akkor jó igazán! Szerettem a füstölt májast, parasztkolbászt zöldhagymával, vagy lila hagymával. Pirított kenyeret fokhagymával bedörzsölve, megzsírozva. Héjában sült burgonyát, természetesen sparheltben készült. Hajaj sparhelt! Egészen más íze van a platnin pirult kenyérnek, mint a 220 V-os piritósnak. Meg úgy mindennek! Szerettem a lesütött húsokat disznóból, kacsából egyaránt. Ezen húsok véndőben zsír alatt volt tárolva, onnét kellett kimelegíteni, oszt kenyérrel, savanyúval. Vagy a frissen vágott baromfiból készített pörköltet (somogyban pörkűttet) házi nokedlivel. A házilag gyúrt tésztákat! Nagyanyám gyúrt mindenféle tésztát, aztán sodorta, szelte, szárította. Mindig kaptam egy darabot, azt platnin megsütöttem, pirítottam. Máig érzem az ízét!
Ilyen "szörnyűségeket" a tudomány mai állása szerint nem szabad enni, mert egészségtelen! Helyette fogyasszunk minél több E/........et!?!?!
Ezt a bejegyzést Bajás barátom ihlette, abált szalonnával!
Köszi Józsi! Örülök, hogy adhattam egy ötletet a Blogodhoz. Egyébként éppen most hül a hűtőben a legfrissebb adag abált szalonna. Igggggenfinomlett! Egy teszt a közeljövőben? ;-)
VálaszTörlésMost, hogy elolvastam-e blogodat, én is a számban érzem ezeket az ízeket. Bizony, annak idején nem okozott gondot, hogy napi 5x kellene enni. Ettünk, amikor volt lehetőségünk rá, vagy ahogy te is írtad, amikor haza vitt a gyomrunk, és éppen kisült a kemencében a kenyér. A házi sütésű kenyér, amit megettünk, még 1vagy másfél hét után is. Nem volt savanyú, igaz ropogós sem, de finom volt.A kertben leszedett paradicsom, uborka, úgy ahogy termett (mosás nélkül)isteni volt.
VálaszTörlés