A képek általában illeszthetők az íráshoz. Általában igen, ritkábban nem.
De akár így, akár úgy, az enyémek, mint ahogy a szöveg is.
Elviheted ha kell, nem bánom, csak ahol "leteszed" ott említsd meg, tőlem való!

Keresés ebben a blogban

Témakörök

Természet (316) Deseda (205) Úton (134) Gombák (125) Madarak (119) Családi (115) Vártúrák (104) Horgászat (97) Gépek (94) Gasztronómia (92) vegyes (89) F-1 (75) Zsömi (74) Kedvenceink (73) Kvár (67) miEz? (60) Somogyban (57) tréfás (53) D.arborétum (51) Állati (46) "Állati" (45) St.földön (45) +jegyzÉs? (43) virág (43) Veterán (35) feljegyzÉs (35) Királynő (30) vitriol (30) Történetek (28) görBee (19) Hadban (15) retro (12) Három kérdés (11) Bikal (7) Drótszamár (7) KérdÉs? (5) ?????? (3) Finomságok (3) Plitvice (3) h s s (3) Balaton (1)

2010. jan. 24.

Gyermekkorom gasztronómiája 3.

Erdőn mezőn jártunkban megéheztünk, megszomjaztunk, ezért aztán hamarjában azzal vertük el éhségünket, szomjunkat ami akadt.
Márpedig mindig akadt valami az évszaktól függően. A réteken, szinte mindenütt és mindig megtalálható volt a vadon tenyésző sóska. Az ősszel nosztalgiából szedtünk a Deseda arborétumban, bizony finom! Akácvirágzáskor megettük a virágot nyersen. Jó, rendben van, palacsintatésztába forgatva jobb! Kicsit rázogatni kellett a bogarak végett, aztán fogyasztható. Nagyon ízletes a papsajt termése, csak kicsit macerás az aprócska termőrészek leszedegetése. A vadon termő gyümölcsök közül, én a szederfa termését szerettem a legjobban. A fehér olyan édes mint a méz, a fekete eleinte kicsit fanyar de potyogósan már szintén mézédes és nem egyszerű lemosni, ha beleivódik a bőrbe. Nem számít, manapság sem hagyom ki, ha találok! Aztán ott a vadon érő fekete, vagy máshogyan földiszeder ami szinte mindenütt tenyészik. Mikor érésekor megyünk vártúrára, végigeszem az utat! Az ízletes, édes erdei szamócáról nem is beszélve. Annyira nem tudtunk sietni, hogy otthagyjuk. Manapság sem! A madárcseresznye apró szeme is ízletes, csak sokszor van túl magasan. Megettük a vadkörtét (vackort), vadalmát, ezekből az érésében magától lehulló a jó, mert különben nagyon összehúzza az ember száját. Odahaza, padláson szoktuk a vadkörtét barnára érlelni, valami csuda ízletes! Aztán a dércsípte kökény, de leginkább a csipkebogyó. Csipkebogyóval sem egyszerű jóllakni a vékony húsa miatt, viszon mikor annyira puha, hogy kenődik, akkor az igazi. Mezei művelés alá fogott területeken mindig akadt kukoricaföld, vagy napraforgótábla. A zsenge kukoricacső, aminek még szeme sincs, vagy már tejes szemeket hordoz szintén jó hirtelen jött éhségre, szomjóságra. Ha véletlen nem volt táblában, akkor a szotyola meg megtermett szerte széjjel a többi növény közt, vagy a földutak szélén az előző évben elhullott magról. Elrágogatni a zsenge kalászosok magja is nagyon jó, a két tenyér közt kell kidörzsölni. Szomjoltásra meg a kihúzott felső rész szárát lehet rágcsálni. Végülre maradt a kerékrépa, vagy kerekrépa, de használatos a tarlórépa megnevezés is. Nagyon ízletes, laktató, van édeskés is, de sokszor enyhén csípős mint a retek. Manapság is megtapasztalható ízek!
Ilyen "szörnyűségeket" a tudomány mai állása szerint nem szabad enni, mert mosatlan! Helyette fogyasszunk minél több E/........et!?!?!
Ezt a bejegyzést egyetlen párom ihlette, desedai sóskával.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése